2025. február 11., kedd

Vissza kell térni a tanuláshoz

Aleksandar Vučić: Az egyetemi hallgatók elérték céljukat, mi, többiek veszítettünk

Az ezredfordulón az egyesült ellenzéknek köszönhetően az ország megengedte, hogy Montenegró leváljon minden küzdelem nélkül. Koszovó is egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét, amit zavargások előztek meg. Most pedig Vajdaság következik – emelte ki Aleksandar Vučić államfő. Rámutatott arra, ezért fontos, hogy február 15-én, az államiság napján találkozzanak a politikai élet képviselőivel és megfogalmazzák a Vajdasági deklarációt.

A találkozó helyszíne kapcsán két településen gondolkodnak, de semmiképpen sem szeretnének összetűzésbe kerülni a Kragujevacon tervezett egyetemista tüntetéssel – mondta Vučić. A Pink televízió híradójában szerepelve tegnap este úgy fogalmazott, a deklaráció ügyében mindenképpen tárgyalni fognak a koalíciós partnerrel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel. Melyek azok a szövegrészek, amelyeknek ki kell kerülniük, vagy éppen részei kell hogy legyenek a deklarációnak, hogy az mindenkinek megfeleljen.

Az államfő kitért a hetek óta tartó egyetemi blokádokra is. Rámutatott, ezekkel a blokádokkal és tüntetésekkel mindenki veszített. Az egyetemi hallgatók elérték a céljukat, sikerül elérniük, hogy beomoljon a kormány. Győztek, de mindeki más veszített – fogalmazott az államfő, majd hozzátette: főleg azok veszítettek, akik normális életet szeretnének, és akik az országot szeretnék előrevinni. Szavai szerint a külföldiek kerülik Szerbiát, mert tudják, hogy akadályozni fogják őket a tüntetések a haladásban. Romlottak a gazdasági mutatók. Rámutatott, a hallgatók többsége nagyon okos, mert tudja, hogy milyen kárt okozhat. Csak egy extrém csoport van, amely Vajdaság leszakadásáért küzd. Belgrádban a hallgatók, Nišben és más városokban az egytemisták a követelésükben megfogalmazottak mellett állnak ki.

Kiemelte, hogy a diákoknak, hallgatóknak vissza kell térniük a tanuláshoz. Hogy fog ez megtörténni, amikor a tanulók elszoktak a tanulástól? – tette fel a kérdést a tanároknak, akik szavai szerint februárban megkapták a fizetésüket. Szavai szerint a tanároknak nem politizálniuk kell, hanem a tantervhez kellene tartaniuk magukat.

Vučić kiemelte, bízik a hallgatókban, jobban, mint a tanáraikban, mert olyanok is vannak közöttük, akik szégyent jelentenek az egyetemükre – mondta. Sok esetben a hallgatók jobban tudják, mi az állam, mint az ellenzéki politikusok egy része, vagy a tanáraik közül néhányan. Nem a gyerekekkel van baj, hanem azokkal, akik tanítaniuk kellene őket – mondta az államfő. Hozzátette, továbbra is kitart a párbeszéd fontossága mellett, és bízik a hallgatók lekiismeretes hozzállásában, hisz abban, hogy pozitív döntés hoznak majd.

Elmondta azt is, hogy bizonyos szervezetek milliárdokat kaptak az USAID-on keresztül arra, hogy leváltsák őt a független, szabad politikája miatt. Kiemelte, Szerbiában nem lesz véres forradalom, mert a hallgatók nem bolondok, és nem is bábszínház részei. Hangsúlyozta, a győlölet nem elég arra, hogy az országot továbbvigyék. És nincs alternatíva: mindenkinek elege van az ellenzéki politikusokból – fogalmazott.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Aleksandar Vučić