Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy egyre többet diskurálok ismerősökkel a valahova tartozás témájáról, valamint arról, hogy ez mennyire idegesítő tud lenni akkor, amikor az ember pont azért hagyta el a szülőhelyét, hogy egy kicsit „jegelje” a kapcsolatot a közvetlen környezetével.
Nem kell ehhez külföldre menni. Persze, van aki pont ezt teszi. És van, aki a legközelebbi nagyobb városba költözik. A lényeg, hogy ne otthon legyen.
Az első pár hétben még érdekes a távollét és az új levegő, a környezet. Ahogy azonban ismerőseim elmondták, gyorsan eluralkodik rajtuk valami elidegenítő érzés, és az új, vágyott lakhelyet hirtelen visszataszítónak érzik, a benne lévő lakókkal együtt.
Nem sok mindent tudok mondani erre, talán csak annyit, hogy megértem. Én sem élek már lassan húsz éve a szülőfalumban. Ki is békültem a gondolattal, hogy nem igazán lenne miért véglegesen visszaköltöznöm. Ám én sem találom meg önmagam a nagyvárosi forgatagban, még ennyi idő után sem.
Hogy mi a megoldás? Talán számomra is egy kis levegőváltozás kellene. Ilyen lakbérek mellett pedig nem is lesz nehéz.
