2025. február 11., kedd

Jó reggelt! (2021-08-18)

Az eszkimó monda szerint Isten egyszer megharagudott az emberekre és az állatokra, akik mindaddig együtt éltek, viszont nagy ellentétek voltak köztük, és veszekedtek. Isten két sorba állította őket, az egyikbe az emberek sorakoztak fel, a másikba pedig az állatok. Mikor felállt a két sor, Isten lesújtott közéjük a földre. Óriási szakadék keletkezett az emberek és az állatok között. Mielőtt túlságosan nagyra nőtt volna köztük a távolság, az utolsó pillanatban a farkas átugrott az emberek oldalára.
Az eszkimók példabeszédét támasztják alá a DNS-vizsgálatok is, melyek szerint mindenki számára ismeretes, hogy a mai házi kutya őse a farkas. Az ember és a farkas barátok lettek, közös volt a céljuk, a túlélés.
S mintegy negyvenezer év múltán a kutya területvédő ösztöne, hűséges természete még jobban összekovácsolta a két fajt. Mivel a kutyának nem kell a vadonban megszereznie az élelmet, hanem egy meleg sarokban henyélve maga elé kapja a tápot, az ember pedig egyre magányosabbá vált, és szeretetigénye is megnőtt, újabb szövetséget kötöttek. Az élelem, a simogatás és a közös séta, vagyis a ,,vadászat” fejében, a kutya az ember társa maradt továbbra is, akár egy apró, mindössze néhány négyzetméteres lakásban is, még ha ez cseppet sem kutyabarát.

Magyar ember Magyar Szót érdemel