Szeretett személy mellett ébredni, mosollyal a szívünkben, kivételes, nagy ajándék. Egy kedves jó reggelt, és a világ máris más színben pompázik. Meghatározza kedvünket, napunkat. Az élet ezen apró mozzanatát semmi sem tudja pótolni.
Vannak élethelyzetek, amikor ez nem adatik meg valakinek. Ilyenkor sem veszett el semmi, hiszen az ember ott van saját magának. Ha valaki nem szereti, nem tiszteli önmagát, akkor mást sem tud szeretni. Elég hát magunkkal rendben lenni, és akkor napfényt vihetünk más szívébe is. Elég egy kedves szó, mosoly, és megnyílik minden lakatra zárt ajtó. Azonban ha mogorván, elvárásokkal közelítünk másokhoz, akkor hasonló fogadtatásban lesz részünk. Akció-reakció, vagyis ahogy a régiek mondták: Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Sokan meglepődnek, sőt felháborodnak, ha ugyanolyan hangnemben érkezik a válasz, vagy ha ugyanúgy kezelik őket, mint ők a másik személyt. Nincs ebben semmi furcsa, hiszen emberek vagyunk. Úgy viselkedjünk másokkal, mint ahogy mi szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek.
Nem hiába jegyezte le Szent István királyunk szent Imre herceghez írt intelmeiben Dávid király szavait: „Jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz igaz vagy. A tisztával tisztán bánsz, a hamissal azonban hamis módra.” (Zsolt, 26.27)
