Iskolástáska. Eredetileg azért találták ki, hogy a diákok a tankönyveket és a többi felszerelést abban vigyék magukkal az iskolába. Különböző változatai vannak, kézben hordható, vállra akasztható vagy hátizsákszerű. Közös nevezője mindegyiknek, hogy nehezek.
Kislányom első osztályba indult az ősszel. Már a kezdetek kezdetétől úgy megpakoltatták vele a táskát, hogy alig emelte fel. Így nem maradt más hátra, én cipeltem helyette az iskoláig. Szégyen vagy nem, még nekem is súlyosnak tűnt. Egy nap elhatároztam, hogy megmérem, amikor hazaérünk, hogy tisztában legyek vele, mennyit is nyom – a tudomány. Pontosan öt kilót mutatott a mérleg.
Hát ember legyen a talpán az kis nebuló, aki az öt kilóval fel tud mászni a buszra, meg tolong a sokaság között.
Eltűnődtem, már sokszor. Hogy van az, hogy annak a temérdek lángész tanfelügyelőnek, tanácsosnak, stratégának nem jut eszébe, hogy valamit mégis könnyíteni kellene a kis gyerkőcökön, hogy ne kelljen cipekedniük, szenvedniük első iskolásnapjuktól kezdve? Meg hogyhogy nem jut eszébe senkinek, hogy esetleg elferdülhet a kis csemeték hátgerince. Á, dehogy gondolnak erre! Biztosan úgy képzelik el, edződjön a gyerek, hadd tudja meg mi az élet!
Nekik meg „odafönn” sokkal fontosabb feladataik vannak. Meghát úgysem járnak busszal.
