Valahol az interneten azt állapítja meg egy tanácstalan fiatal, hogy értelmetlen a közmondás: Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Mert hiszen a Jupiter egy bolygó. Ebben a tekintetben igaza van, ám ha tudjuk, hogy Jupitert a római mitológiában főistenként tartják számon, máris minden világos. Amennyiben még így is „fordításra” szorulna a közmondás, íme: amit szabad a nagyoknak, azt nem tehetik meg a kisemberek.
Meglepődve látom azonban mindenfelé, hogy az évek során kisökörré fiatalodott a magyarban az eredeti ökör, a latinban ugyanis szó sincs arról, hogy kicsi lenne ez a marha: Quod licet Iovi, non licet bovi. (Most azzal ne foglalkozzunk, hogy a Iovi a Iuppiternek rendhagyó ragozása.) A régebbi szótárak természetesen ragaszkodnak az eredeti ökörhöz, ami annál is inkább érthető, mert különben akár azt is gondolhatnánk, hogy a nagyökör már talán vetekedhet Jupiterrel, csak a kölyök még nem nőtt föl hozzá.
A gond mindezzel mégis az, hogy kisökör nem is igazán létezik. Az ökör ugyanis herélt bika, amit hároméves koráig tinónak neveznek (tanulj, tinó, ökör lesz belőled); négyévesen, amíg betanítják munkára: ökörtinó; amikor pedig rendszeresen járomba fogják: igás ökör.
Persze ilyesmit nem kötelező tudnunk, hiszen ökröt kevesen láttak közülünk, hacsak nem hatökröt.
