Beruházásokban gazdag évet zárt Palics 2024-ben. A Víztorony, az egészségház, az akvapark renoválása olyan beruházás, amelyek szükségesek a helyiek életminőségének javítása, vagy az idegenforgalom megtartása, annak bővítése érdekében. Dobó Márta, a palicsi helyi közösség tanácsának elnöke fogadott minket, aki nemcsak az építkezési beruházásokról beszélt, hanem az egyéb, helyiek életét érintő dolgokról is.
– A tavalyi év legnagyobb sikere, ami a legtöbb embert érint, az új egészségház építése. Tudjuk, hogy milyen rossz állapotban volt a régi orvosi rendelő. Először meg akarták szüntetni, de a helyi közösségnek végül a városvezetéssel sikerült egy átmeneti megoldást kieszközölnie. Jelenleg gyors ütemben zajlik az épület építése, és az ígéretek szerint májusra el is készül, így az idén a lakosok rendelkezésére lehet majd bocsátani. A másik nagyon fontos beruházás egy új óvoda építése, és az erre vonatkozó tervdokumentáció készítése elindult. Palicson két iskoláskor előtti intézmény van, amelyek nem felelnek meg az előírt szabványoknak, sem az épület állapota, sem a felszereltség szempontjából. Az új óvoda is az iskola, a művelődési ház, illetve a leendő egészségház mellett kap majd helyet. A tervek szerint az új óvoda befogadó képessége akkora lesz, amelyben elfér a jelenlegi két iskoláskor előtti intézmény összes gyermeke. A tavalyi évben nagyon jelentős beruházás volt a Víztorony felújítása is. Ez egy több mint százéves épület, ami a Palics Park Kft.-nek köszönhetően újult meg. Bízunk abban, hogy olyan minőségi változáson esett át, amely biztosítja azt, hogy legalább száz évig nem kell majd hozzányúlni – mondta a tanácselnök, aki kiemeltem beszélt az infrastruktúra fejlesztéséről is.
– A 2024-es évben négy utcában fektették le a gázvezetéket, ami azt jelenti, hogy Palics gáz tekintetében azon helyi közösségek közé tartozik, ahol kielégítő a lefedettség. Emellett tíz utcát sikerült mart aszfalttal kiegyenlíteni és javítani az állapotát. A helyi közösség tisztában van azzal, hogy az ott élők azt szeretnék, hogy aszfaltot kapjanak ezek az utcák, ám vannak olyanok, amelyeknek még ma sem tisztázottak a tulajdonjogai, vagy ahol még a részleges rendezési terv sem készült el. Így a jogi hiányosságok miatt több helyen nem lehet még megejteni az aszfaltozást, de természetesen mindebben az anyagiak hiánya is közrejátszik – fejtette ki beszélgetőpartnerünk.
A palicsiak belakták a néhány évvel ezelőtt megnyílt művelődési házat. Az épületben sok szakosztály működik, úgy a népdalkör, mint a színjátszó csoportok, citera és néptánc csapatok. A koncertek és egyéb rendezvények szervezése folyamatos, ezek látogatottsága pedig kivétel nélkül telt házas. A kulturális élet ezenkívül fesztiválok szempontjából is jelentős.
– A helyi közösség minden évben megszervezi a helyi közösség napját, amely május 25-én, Orbán napján van. Újdonság, hogy civil egyesületeknek hála tavaly újraindult a Vermes Lajos-napok, amely keretein belül filmvetítés, előadások, sportjátékok voltak szervezve. Ez egy olyan kezdeményezés, amely reményeink szerint az elkövetkező években folytatódni fog. A helyi közösség sok rendezvényt támogat, és habár anyagilag nem tud segíteni, így önkéntes munkával járul hozzá az esemény sikerességéhez. Ilyen többek között a 24 órás ultramaraton, a Mikulás-futás, illetve a különböző munkaakciók. Ez utóbbinál kiemelném, hogy például a vasútállomás környékét is együttes erővel hoztuk rendbe, amelyet igyekszünk karban is tartani. Nagyon kedves rendezvény számunkra a Szüreti napok, ahol a helyi közösség társszervezőként vesz részt, ahogyan a Hagyományok Téli Fesztiválján is, amely keretén belül szervezik meg a töpörtyűsütő versenyt és a kézműves vásárt – mondta Dobó Márta.
Palics a közelmúltban gazdagodott egy fürdőkomplexummal. Az első adatok alapján az akvapark sikeres évet tudhat maga mögött.
– Tavaly nyílt meg az akvapark, amit a nyári időszakban nagy számban vettek igénybe a fürdőzni vágyók. Ez végre nem egy félbe maradt építkezés, hanem egy megvalósult álom. Hiszen nemcsak az üzemeltetőnek, hanem minden kisebb vendéglátó és szállásadó helynek a javát szolgálja, ezáltal oda helyezve Palicsot a turisztikai palettán, ahol helye van. Ezt segíti a Palics Park Kft. tavaly elvégzett akciója is, a Víkendtelep rendezése, ezáltal szebb látvány fogadja az idelátogatókat – zárta gondolatait Dobó Márta.
A beszélgetés alatt szó esett arról is, hogy a vasúti forgalom elindulása nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy Magyarországról több látogató érkezzen, hiszen, mint mondják, nincs várakozás a határon, így megközelíthetőbbé vált ez a település számukra.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Gyors ütemben zajlik az egészségház építése / Benedek Miklós felvétele