Los Angelesben is szeretne felállni a dobogó legfelső fokára Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó. A 24 éves versenyző másfél év után beszélt újra hosszabban a nyilvánosság előtt, akárcsak 2023 nyarán, ezúttal is a MOL Pályán kívül című podcastjében válaszolt a kérdésekre.
A Honvéd úszója felidézte, hogy amikor lemondta a 2023-as fukuokai világbajnokságot, úgy érezte, minden „olyan adottság” kiment belőle, ami addig előrevitte, és nem akart felkészületlenül elutazni az eseményre. Hozzátette, ebben az időszakban elgondolkodott azon, hogy befejezi, de nem akarta eltékozolni azt, amibe ennyi évet beletett már, ráadásul jó benne, és eredményes. Milák elárulta, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár – akivel 2017-ben kezdődött kapcsolatuk mára barátsággá átalakult –, illetve új edzője, Szabó Álmos – aki a párizsi olimpiát követően vette át hivatalosan a felkészítését – segített neki a legtöbbet.
Az úszó arról is beszélt, hogy a párizsi olimpiát megelőzően 2023 decemberében kezdte újra a medencés edzéseket, a felkészülés jelentős részét pedig egyedül végezte. „Nem úgy úsztam, ahogyan azt a szakma elvárta volna tőlem” – fogalmazott a háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy a vele kapcsolatban megjelent sajtóhírek jelentős részének nem volt köze a valósághoz.
A párizsi olimpiát felidézve elmondta, mivel nincs nagy távolság és időeltolódás, ezért később utazott csak ki a francia fővárosba, és a sportolói faluba sem költözött be, hogy csak magára koncentrálhasson. Címvédőként és világcsúcstartóként 200 méter pillangón második lett a házigazdák szupersztárja, Léon Marchand mögött, ezt követően 100 méter pillangón jó taktikával sikerült mindenkit megelőznie, és újra ő lett a magyar csapat legeredményesebb férfi sportolója.
Jövőjével kapcsolatban elmondta, még nem kíván visszavonulni, ott szeretne lenni a következő olimpián. „A szándék megvan, én szeretnék a csúcson lenni, megígérni nem fogom, de mindent meg fogok tenni, ugyanakkor Szingapúrt meg tudom ígérni, az belátható” – utalt Milák a közelgő nyári nagymedencés világbajnokságra. „Nem mehetek el a mellett, hogy nem kérek elnézést, amiért az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Felismertem ezeket a dolgokat, igyekszem változtatni, a kommunikáción is, ha picit jobban tudom alkalmazni, akkor ez akár még jobban is elsülhetett volna, hibáztam, sajnálom” – zárta a beszélgetést Milák Kristóf.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Milák a párizsi érmekkel (Fotó: MTI)