Nemrégiben olyan döntést hoztak a városvezetőség tagjai, hogy korábbra hozzák a éjszakai pihenő kezdetének az időpontját a tömbházakban, Újvidéken így most már 16 óra után csendnek kell lennie a lakásokban. A döntés bizonyára nem független a pandémiától sem, az a számítás is bőven benne volt, hogy ha például tilos lesz az esti hangos zenehallgatás, kevesebb bulinak a megtartására lesz esély a lakásokban.
Csak egy dologra nem gondoltak eléggé: a városi polgárság nemcsak hangszórót kínzó, bulira éhező tinikből és fiatalokból, esetleg rocker nyugdíjasokból áll, hanem dolgozó emberek tömegéből is, akiknek bizony a reggeli órákban el kell hagyniuk a lakást, hogy aztán nagyjából épp akkorra érjenek haza, amikor már semmit sem szabad csinálni.
Sok múlik persze magukon, a lakókon is. Engem nagyon feldühített, amikor a porszívó hangjára negyed ötkor már kopogtatta valamelyik szomszéd a radiátor csövét. Az jutott eszembe: milyen szabálykövető lett hirtelen mindenki!
A múltkor az egyik szomszéd olyan hat felé nekiállt húst ütlegelni a konyhában, zengett az egész épület. A porszívótól bizony keményebb decibeleket termelt a munkája. Egy pillanatra megfordult a fejemben a radiátoros megoldás, aztán meg végül úgy voltam vele: én legalább hagyok mindenkit élni…
