Az ősidők óta foglalkoztat bennünket a jövő megismerhetősége, erre kitaláltuk a jóslás ezernyi módozatát. Megfigyeltük az eget, a csillagok járását, a felhők alakzatait, a madarak röptét. Amíg a keletiek tekintetüket az égboltra vetették, az égitestek megfigyeléséből igyekeztek kikövetkeztetni pl. az időjárás alakulását, Afrikában csontocskákból próbálták kiolvasni a jövendőt. A jósláshoz médiumra is szükség volt, ők mai nyelven papnőknek és papoknak, táltosoknak és varázslóknak nevezhetők. Jövendőt mondtak például kagylók vetésével, a tölgyfa lombjának susogása alapján, a barlangból kiszivárgó gázok okozta révületben. A különböző kultúrákban nagyon eltérő eszközök szolgálták a jövőbe látást, pálcákat, csontokat, köveket – a mai dobókockák és kártyák elődjeit – tartották közvetítőnek a jelen és a jövő közt, de jósoltak leölt állatok belsőségeiből, és ki tudja, miből nem születtek még próféciák.
Micsoda ósdi, primitív elképzelés a jövendő megismerhetőségéről!
Bezzeg ma! Miből jósolnak a tudósok? Szennyvízből.
Megvizsgálják a koronavírus koncentrációját a szennyvízben, és ebből igyekeznek kikövetkeztetni a fertőzés terjedésének ütemét. Úgy tűnik, a jóslásnak van még jövője.
