Hónapokon át átalányban fizettük a vizet, végül februárban vették a fáradságot, és az óráról leolvasták a tényleges fogyasztást. Kiderült, hogy lemaradásban vagyunk, amikor azonban hozzácsapták a februári számlához, csaknem a felét – mintha az egész a februári fogyasztás lett volna – egy magasabb tarifa szerint tüntették fel. Kiszámítottam, hogy fejenként kb. 400 dinárral károsítottak meg bennünket. Éltünk a panasz jogával, helyet adtak neki, és megkaptuk az értesítést, hogy a számla kifizetésénél fejenként – nem kis meglepetésemre – 500 dinárt vonnak le.
Szóljak nekik, hogy minden bizonnyal megint, de a saját kárukra tévedtek? Nem, legszívesebben eljátszanám velük a régi viccet, amellyel annak idején egy kimondottan undok pénztárosnőt tréfáltam meg. Mindig ugyanis a káromra tévedett, és majd lenyelt, amikor szóltam. Egy napon, amikor csodamód a számlában nem volt hiba, távozás után visszamentem, és hogy a hosszú sorban állók is hallják, azt mondtam, hogy tévesen adott vissza. Diadalittasan tromfolt le: Miért nem azonnal szólt? Most már elkésett!
Jó, akkor megtartom – mondtam, és sarkon fordultam. Érdekes, soha többé nem próbált meg átverni a számlával.
