A virágvasárnapot követő napsütésben jó volt látni a hímes tojásokkal díszített, megszentelt barkaágat, a jácint- és a nárciszcsokrokat – a húsvétra készülődést az egyik kolléganőnk hozta be a szerkesztőségbe. A korábbi hónapok félelmei, szorongásai után, amelyeket valamennyi polgártársunk átélt, sokakat pedig erőn felül megviselt, ráeszméltem, mekkora megtiszteltetés, öröm tölti el azokat, akik a feltámadt Krisztus követőjeként élnek, húsvét- és más (vasár)napokon, valamint az Úr feltámadásának diadalában megerősödnek. Mert „Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk...” (2Tim 1, 7). Egyetlen Fia életét adta értünk, hogy mi – bűnös, gyarló emberek – ne vesszünk el örökre.
Jézus kopogtat, hogy beengedjük a szívünk csöndjébe, és barátkozzon velünk. Legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot – írja róla Pál apostol a II. timóteusi levélben. Sőt, büszkén mondja, a Mesterért bátran vállalja a szenvedést, mert tudja, kinek hitt (2Tim 1, 10–11)! Ha mi, a teremtés koronái megbánjuk a bűneinket, és Isten tanítása szerint élünk, minden rosszat legyőz az önzetlen szeretet.
