– Biztos, hogy a nyúl elhozza azt a babát, amit szeretnék? – tette fel a kérdést kétségbeesve a kisebbik lányom a minap. Azt mégsem mondhattam neki, hogy biztos, hiszen már a szekrény mélyén lapul, de azért igyekeztem megnyugtatni. Elmeséltem neki, hogy kislány koromban bóbicsra vágytam, és a nagytatámat kértem meg, hogy ezt közölje a nyúllal, ha esetleg összefutna vele, és ő megtette, valóban meg is érkezett a bóbics. Szóval, ezek után nekem végtelen bizalmam volt a nyúlban, vagy inkább a nagytatámban, mert úgy emlékszem, akkor már gyanítottam, hogy a nyúl maga a tata lehet. Szerintem nálunk a kisebb lány még szentül hisz a csodában, úgyhogy inkább csak azon aggódik, nehogy a nyúl ne szerezzen tudomást az ő kívánságáról. Nagyon szeretné azt a babát, ugyanis a nővére most olyat kapott születésnapjára, és végtelenül szomorú, hogy nem játszhat vele annyit, amennyit akar, és akkor, amikor akar. Ezért mindennap számoljuk, hányat kell még aludni húsvétig. Ezt tizenegy napja végezzük és már csak kettőt kell aludni.
