Vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nem tudjuk rászánni magunkat, helyette inkább heteken, sőt hónapokon át görgetjük őket magunk előtt, egészen addig, amíg teljesen el nem hatalmasodnak felettünk. Valahogy így van ez a hivatalos ügyek intézésével kapcsolatos teendőkkel is, amelyekkel talán nem túlzás azt állítani, sokunkat ki lehetne zavarni a világból. Mindennek hátterében a temérdek negatív tapasztalat áll, beleértve a véget nem érő sorban állásokat, az ide-oda küldözgetéseket, a fölényeskedő magatartást, a bicskanyitogató hangnemet, és még sorolhatnánk.
Aztán, ha esetenként mégsem ezt tapasztaljuk, hanem kedvességet, segítőkészséget és gyors problémamegoldást, ami normális esetben alapvető, sőt talán elvárható is, amikor bemegyünk egy hivatalba, földbe gyökerezett lábbal állunk, meredten bámulunk magunk elé, sőt szinte azt sem tudjuk, hol vagyunk, hogy mindenféle ismeretség, kiskapu meg megvesztegetési szándék nélkül is pillanatok alatt el tudjuk intézni azt, amit szeretnénk.
Márpedig ilyesmire is akad példa. Igaz, módjával, az utóbbi időben azonban legalább harmadszor tapasztaltam meg a tartományi székvárosban a tolóablakok mögött ülő alkalmazottak kedvességét és segítőkészségét, ami elképesztően jó érzéssel töltött el, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha lassan eljutnánk oda, hogy ez az attitűd általánossá, természetessé és magától értetődővé válna társadalmunkban. Gondoljunk csak bele, mennyire más lenne a világ, ha mosolyogva térhetnénk be a hivatalos ügyintézés színhelyére, és mosollyal az arcunkon is léphetnénk ki onnan!
