Az ember eszik, az állat fal, a növény pedig magába szívja az életnedveket.
Ha filozofikusan próbáljuk kifejezni magunkat, akkor az evés egyik oldalán mindig a táplálék áll, a másikon pedig legtöbbször az ételt magához vevő ember. Úgy volna a jó, ha a másik oldalon is mindig az ember állna. A faláskor azonban az állat van az étekkel szembeni másik oldalon, akkor is, ha embernek néz ki az, aki fal (nyelvileg helyesen kifejezve ami fal).
A választás az evés és a falás között, vagyis az emberi és az állati táplálékfogyasztási mód között a mi egyéni, szabad döntésünk, és mint minden egyéni és szabad döntéshez, ehhez is erkölcsi felelősség társul. Aki eszik, az étkezésével emberségét teszi jelenvalóvá, aki pedig fal, az emberségének a pillanatnyi hiányát, lényének állati valóját nyilatkoztatja ki.
Egyetlen mentség erre az emberhez méltatlan viselkedésre a fölfokozott éhségérzet lehet, ami állattá fokozza le a gondolkodó lényt, hiszen az egyik oldaláról nézve ő is csak egy ösztönlény, akiben az aki mellett állandóan ott lakozik az ami is.
