Vannak dolgok, amelyekről nem beszélünk. Azért, mert felesleges kimondani, mert akinek mondanád, már pontosan tudja, mit várhat, vagy egyszerűen csak azért, mert kínos szóba hozni. Az ember – általában – nem szereti a kínos helyzeteket.
Ha kiöntesz egy pohár vizet a betonra, rengeteg hajszálvékony ér indul útnak, hogy a lehető legkisebb ellenállás árán lefelé folyjon. Meg kell találni a könnyű felszabadulást, mintha egy közepesen érdektelen film hétköznapi és unalmas szereplője lennél.
*
Most már csak annyi maradt hátra, elkísérni egy darabig a saját történelmet, épp csak a sarkon túlra. Cseppnyi keserűség sem maradt, a fejem tiszta, arcom pillanatok alatt kisimult, végre bizsereg bennem valami, amit valahol távol életerőnek hívnak.
Reggel kilenc felé járhat az idő, éhes vagyok. A levegő tiszta, sziporkázó őszi reggelre virradtam, hatalmas szerencsém van. Minden irányból egyre erősebben lüktet felém a tér, túl éteri az egész, hogy igaz legyen.
