Van, hogy elhagy az ihlet, és ilyenkor egy nyúlfarknyi szöveget is képtelen vagyok elindítani. Ilyenkor valamilyen ajzószerre van szükségem, mint Dickensnek iránytűre, Schillernek rohadt almára, Cervantesnek a hideg vízre. Más csak állva írt, vagy hatszáz szónál többet nem vetett naponta papírra, megint más meztelenre vetkőzve zárkózott be a szobájába, hogy megőrizze vagy fokozza alkotókészségét. A Don Quijote megalkotója állítólag csak úgy tudott írni, ha lábait térdig hideg vízben áztatva ült íróasztalhoz, Dickens csupán észak felé fordulva aludt és írt, ezért kellett neki az iránytű, Schiller és a rothadó alma inspiratív kapcsolatát mindenki ismeri, bár Goethe szerint éppen az ő kreativitását fokozta az alma, Schiller csupán egyszerűen hanyag és rendetlen volt, az almák a többi ételmaradékkal együtt rohadtak az asztalán, és nem fokozták szellemi teljesítményét. Ihlethiány esetén receptgyűjteményeket szoktam lapozgatni, van egy kedvenc szöveggyűjteményem, a Magyar Rádió Kíváncsiak klubja műsorának átirata, rengeteg válasszal a bennünk felvetődő kérdésekre.
A közelgő alkalomhoz illőn most a kegyeleti gyertyagyújtás eredetére kerestem rá. A tudós válaszadó, dr. Bélley Pál szerint: „Az ember fejlődésének egyik legjelentősebb állomása a tűz meghódítása volt. A primitív ember már egészen korán kapcsolatot érzett az élőlény és a tűz között. Ahogyan az élő test meleg, táplálékot fogyaszt, majd kihűl, úgy a láng is mutat efféle tulajdonságokat. A primitív szemlélet számára van még egy, mondhatnánk döntő kapcsolat is, ez pedig a következő: »…a tűz a primitív elképzelések szerint azonos az élettel, lélekkel, illetőleg az istenséggel. (…) Ha a tűz az élet, akkor a tűz megszűnése, az élet megszűnése a halál. A láng kialvása – ez néprajzilag kimutatható – a néphiedelmek szerint a halállal van kapcsolatban. Erre mutatnak az olyan természetű mondásaink, mint pl. valakinek »kioltották a gyertyáját«. A vallási liturgiák számtalan esetben írják elő híveiknek a gyertyagyújtást, e ténykedés különböző ceremóniák során kerülhet sorra; de eredete mindig visszavezethető a primitív ember hitéhez. A halottakról a megemlékezés, a hálaadás a szenteknek valamely vélt segítségért el sem képzelhető gyertyaégetés nélkül.”
A gyertyagyújtásnak mindig van ideje, mostanság különösen.
