Az áram kérdés, mindig rázós kérdés. Az áram ára mindig kockázatos dolog volt, a mindenkori aktuális hatalom számára. Amikor a villanyáram emeléséről dönt a kormány, azt jó előre igyekszik ideologizálni, alaposan megindokolni, hogy belássa a jónép, hogy miért elengedhetetlen az áram drágítása, amit polgár tulajdonképpen meg sem fog érezni a pénztárcáján. A meggyőzés legszebb része, amikor elkezdik összehasonlítani a szerbiai villanyáram árát a környező országok magasabb áraival. Nálunk Szlovéniához képest 122 százalékkal olcsóbb az áram. Igen ám, de elfelejtik hozzátenni, hogy több mint 200 százalékkal nagyobbak az átlagbérek. Akkor most kinek olcsóbb az áram?
Arra is jó hivatkozni, hogy két éve nem drágult az áram, közben pedig az életszínvonalunk egyre csak emelkedik és emelkedik. A szakszervezetek mégis kontráznak, amit az állam egyik kezével ad (nyugdíjasok 5000 dináros támogatása), azt a másik kezével már decembertől visszaveszi. Az illetékes miniszter próbálja bagatellizálni az áremelést, hogy a drágítás messze meg sem közelíti az áramtermelők követeléseit, azokat a kiadásokat, amelyekkel az energiatermelőknek számolniuk kell. Arról nem beszél az energetikai miniszter, hogy a villanygazdaság vezetése a kormány tiltása ellenére, az elmúlt években hány luxusautót vásárolt, darabonként 30-50000 euróért. Mennyit költöttek reprezentációra, amit leplezendő egyéb kiadásokba csomagoltak? Ha csak egy kicsit is jobban takarékoskodtak volna ez elmúlt években, a 3,9 százalékos drágításból várható plusz pénzeket játszva megtakarítják.
