Egy like-kal nem mentesz életet, egy véradással hármat is! – olvasom a minap Magyarországon egy autópálya melletti hirdetőtáblán. Néhány kilométerrel odébb ismét egy like jön velem szembe. Ezúttal egy óva intő tábla, valami olyan jelentéssel, hogy amíg a telefonodon megejtesz egy like-ot, addig kb. 150 métert teszel meg úgy, hogy nem figyeled az utat.
Aztán úgy elmorfondíroztam azon, hogy mennyire része lett az életünknek ez a lájkolás, persze nyugodtan morfondírozhattam, mert nem én vezettem – még lájkolhattam volna is. Egy évtizeddel ezelőtt még semmit sem lájkoltunk, nem akartunk mindenkinek mindent megmutatni és arra like-ot várni, és magának a szónak sem volt semmilyen fontos szerepe. Ma ez már olyan közismert szó és olyan jelentőségteljes dologgá vált, főleg a fiatalok körében, a Magyar Vöröskereszt is ezt felhasználva igyekszik megszólítani a felsőoktatásban tanulókat, arra buzdítva, hogy legyenek ők is véradók. A like-olás annyira ott van minden tevékenység közepette, hogy az utakon közlekedőket is figyelmeztetni kell arra, hogy vezetés közben ne a telefonjukat babrálják, és ne akarják tetszésüket kifejezni egy-egy fotó, bejegyzés kapcsán. Hát ez van!
