Szeretem a jácint mézédes, bódító illatát, az aranyeső törékeny kis virágait, az öntelt nárciszokat és a gőgös tulipánokat.
Virágvasárnap van, közülük mégsincs egy sem a vázákban. Nem csak a piacok meg a virágboltok zártak be, de eltűntek a fejkendős anyókák is, akik az utcán kínálták virágaikat. Mindig tőlük vásároltam. Biztosan nekik is hiányzik a kis csokrokkal megkeresett aprópénz. Rájuk is gondolok, amikor nézem a virágtalan lakást.
Más lesz ez a húsvét, mint a korábbiak. Nem csak a virágok, de hozzátartozóink is hiányoznak majd az ünnepen. A templomokban sincs se szentmise, se istentisztelet. Nem lesz virágvasárnapon barkaszentelés, elmarad nagyszombaton a feltámadási körmenet és húsvét napján az ételszentelés is.
A város is szomorú képét mutatja. Békeidőben ilyenkor már vidám, ünnepi ruhába öltöztetett kirakatok emlékeztették a járókelőket a közelgő ünnepre. Most elvétve látunk csak húsvéti díszeket a kirakatokban. Egyik ismerősöm azt mondta, igen, vannak díszei, de nincs is kedve előszedni őket, a húsvéti készülődést elnyomja a sok rossz hír meg az általános veszélyérzet, a folytonos aggódás.
