Nem szívesen írok le olyasmit, aminek az igazában nem vagyok biztos. Ezért szeretem magam körülvenni könyvekkel, szótárakkal, amelyekre bármikor támaszkodhatom. Ezúttal is így tettem, a magyar nyelv napjáról gondolkodva, csak épp a könyveket az ismerőseim helyettesítették, akiktől tanácsot kértem arról, mit is jelent a magyar nyelv. Volt, aki a kétszáz éve született Arany Jánosra, a szó legnagyobb mesterére hívta föl a figyelmem, másvalakinek a reformáció ötszázadik évfordulója jutott eszébe, hiszen a reformátorok hozzájárultak a nyelvünk „megmentéséhez” azzal, hogy magyarul prédikáltak, és lefordították a Bibliát. Akadt olyan, aki szerint azonos a kedvenc versünkkel vagy a szülőfölddel, és olyan is, aki azt mondta: így értjük meg egymást.
A magyar nyelv számomra egyenlő a biztonsággal: semmilyen más nyelven nem tudnék regényt vagy tanulmányt olvasni, gondtalanul csevegni, megfogalmazni egy kötetlen hangú üzenetet, vagy a rokon értelmű szavak közül kiválasztani a szövegkörnyezethez legjobban illőt. Mindig tud újdonsággal szolgálni, mert mindennap megmutatja ismeretlen arcát egy érdekes szólás vagy különös szó formájában. Változatos és gazdag: a nyelvjárások és a csoportnyelvek azzá teszik.
Egyaránt jelenti a szülőföldet, Arany Jánost, a Bibliát. A magyar nyelv vers. Maga a biztonság. Egyszerre régi és új. Világnyelv, hiszen nekünk a világot jelenti. Mindannyiunk számára más, mégis ugyanaz: mert így értjük és megértjük egymást
