Elment mindannyiunk Sanyi bácsija. Egy nappal a hatvanötödik születésnapja után, a hivatalos nyugdíjba vonulásának dátumán. Elképesztő munkabírása volt. Arra készült, hogy nyugdíjas éveit is munkával tölti, csak kevesebbel, és majd többet tud az unokáival lenni. Előttem van a naptára, melyre az ő gyöngybetűivel be van jelölve július 14-énél, hogy Bödő S. mától nyugdíjas. Mindenféle értelemben nyugdíjas lett, sokunk kezét engedte el, még ha nem is akarta.
Nagyon sokan vagyunk, akik nagyon sokat köszönhetünk neki. Mindenkihez volt egy kedves mondata, nem is ismerek olyat, aki őt ne szerette volna. Űrt hagyott maga után, és innen kezdve rajtunk a teher, a felelősség, méltóképp kellene továbbmenni a megkezdett úton. De itt van ő minden betűleütésben, és hiszem azt, sokan írjuk úgy a sorainkat, hogy arra gondolunk, vajon ő hogy tette volna. Már nem küldhetem el neki, hogy nézze át, véleményezze, ezért is nagy a teher. Minden vasárnap ő volt az első, aki egy levelet küldött, hogy mit dolgozunk. Dolgozni kellene, de nélküle elképesztően nehéz lesz. Amikor valaki elmegy, elsősorban magunkat sajnáljuk, hogy hogyan fogunk boldogulni nélküle, mert észből és szívből vagyunk. Jelen esetben is így van, mert rengeteget veszít vele a vajdasági tájékoztatási felületek tömkelege. A Pannon RTV, az Új Kanizsai Újság, az Info TV, a Vajdaság Ma, de a legfőbb az, hogy egy tiszta szívű, igaz embert vesztettünk el, aki még szeretett volna élni.
Amikor az utolsó fényképet megosztotta a Facebookon, azt írta fölé, hogy bográcsos babbal köszön el a kollégáktól. És tényleg elköszönt, örökre, bár nem így akarta. Innen kezdve adjon nekünk a Jóisten elég erőt, hogy a nyomdokaiba léphessünk, neki pedig jóleső pihenést a sok munka után, amivel mindannyiunkat szolgált és tanított.
Nyugodj békében, drága Sanyi bácsi!
