Dicső az a tett, amelyre egy évezred múltán is tisztelettel emlékezik és meg is ünnepli az ország, sőt az egész nemzet. Mert ezer esztendő tépte is, rombolta is István király művét, meg is csonkította, mégis megmaradt a magyarság, belül is, kívül is a hazán, ám első királyunk nélkül, ki tudja, épült volna-e erős állam, s milyen sors várt volna a király népére. Emlékezhetnénk-e a másik nagy királyra, Mátyásra, lettek volna-e magyarul verselő költőink és forradalmak nagy győzelmekkel és nagy veszteségekkel? Lett volna-e egyáltalán történelmünk?
És vajon meddig lesz a törzsekből lett népnek majd nemzetnek újabb történelme? Mert nem volna szabad megfeledkeznünk arról, hogy most is „történik a történelem”: látszólagos béke közepette is el lehet veszíteni hazát, országot, az egész nemzetet. Vagy elárulni és eladni akár harminc ezüstpénznél olcsóbban is.
Vessük csak szemünket Nyugatra, s máris láthatjuk! István is ezt tette egykor, s a vita Koppány vesztét okozta, de lett erős keresztény ország, évszázadokon át épülő európai civilizációval. Most viszont, ha Nyugat-Európáról akarnánk példát venni, csak azt tehetnénk, hogy föladjuk mindazokat az értékeket, amelyekre államot épített a király, miközben új kultúrák behozatalával a vesztükbe rohannak az európai nemzetek, avagy gyámoltalanul dugják hurokba a fejüket. A legfontosabb értékeket tagadják meg, az egyén jogait és szabadságát hirdetve: „megreformálják” a házasságot, s ezzel a családot is; gyengítik a keresztény vallási tudatot, miközben szélsőségesen vallásos bevándorlókat támogatnak; elavultnak hirdetik a nemzetet…
Szinte semmit nem tartanak fontosnak, ami bevált évszázadok folyamán, ami közösséget épít. Maradnak az egyének, akik legfeljebb tömeget képesek alkotni, s akik biztos kapaszkodók, identitás nélkül esnek-kelnek, ténferegnek talmi eszmék útvesztőiben, új próféták tanain végül elbukva. Szent István országa nem hódolt be, legfeljebb a közelébe érkezett a lejtőnek az új ideológiák szószólóinak a biztatására. István király szellemiségével és erős hitével a magyar nemzetnek fogyatkozása ellenére is még jó esélye van arra, hogy ne vesszen el békeidőben. Igaz, csak látszatra béke ez, hiszen nagy küzdelmek zajlanak, ám vereség esetén nem volna már okunk ünnepelni egy elkótyavetyélt ország létrejöttét és első királyát.
Napjainkban (is) egy ország a tét a nálánál nagyobb nemzetével. Legalább ezt kötelességünk megvédeni első királyunk örökségeként, ha már Európa önvédelemből is képtelen ezt megtenni önmaga javára.
