2024. december 22., vasárnap

A trsteniki tanárnő visszatér ugyanabba az iskolába, ahol bántalmazták

Marija Stevanović angol tanárnő, aki a trsteniki Műszaki Középiskolában tanított és akit a diákok zaklattak és kihúzták alóla a széket, hétfőtől visszatér munkahelyére – írja az N1 hírportál.

Elmondta, hogy habár még mindig nincs olyan állapotban, hogy tanítson, ugyanis posztraumás stresszt szenvedett el, az orvosok mégis megszüntették a betegszabadságát, ami három hónapot tartott.

– Sokminden kelt bennem félelmet. Egyebek mellett a sok ember is. A Műszaki Középiskola épülete is zavar. Mindezek ellenére hétfőn vissza kell térnem a munkahelyemre – mondta Stevanović.

A tanárnő korábban a Nova.rs hírportálnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy több kérvényt is elküldött különböző címekre, amelyekben kérte, hogy helyezzék át más iskolába.

Hozzátette, hogy olyan döntés született, hogy nem fog abban az osztályban tanítani, ahol a három közül két diák is tanul, akik három hónappal ezelőtt kihúzták alóla a széket és mindezt felvételezték is. Ennek ellenére mégis attól fél, hogy összefut velük a folyosón, vagy az iskolaudvarban.

Branko Ružić oktatásügyi miniszter korábban elmondta, hogy az asztalára kéri az oktatási felügyelőségnek a trsteniki Műszaki Középiskoláról szóló jelentését. Ezt követően várhatóan az igazgatót is leváltják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com