2024. december 22., vasárnap

Drecun: Ismerjük a határvonalainkat

Fontos hír Brüsszelből, hogy a felek különbözőképpen tolmácsolják az ott történteket – fogalmazott a Szerbiai RTV műsorában Milovan Drecun, a köztársasági parlament Koszovóval foglalkozó bizottságának elnöke. Hozzátette, hogy a szerb fél ismeri azokat a határvonalakat, amelyekből nem enged.
Mint mondta, a legfontosabb az, hogy az előttünk álló időszakban folytatódnak és intenzívebbé válnak a koszovói helyzetrendezést érintő tárgyalások, amelyek alapjául az EU által elfogadott francia-német javaslat szolgál.
Emlékeztetett arra, hogy ez a dokumentum már többé-kevésbé ismert volt a nyilvánosság előtt, miután kiszivárogtak a benne lévő tételek.
Drecun úgy fogalmazott, Albin Kurti koszovói kormányfő továbbra is azzal veszíti el a legtöbb időt, hogy érvelni próbál amellett, miért elfogadhatatlan számára a szerb községek közösségének létrehozása.
A Koszovóval foglalkozó bizottság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió nyilvánvalóan sürgős eredményeket akar elérni a tárgyalásokat illetően – közli a Szerbiai RTV.

Nyitókép: Tanjug

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás