2024. december 22., vasárnap

Felkészülés az ohridi csúcsra

Belgrád számára továbbra is prioritás a szerb községek közössége – Pristina már elemzi az uniós javaslatokat

Múlt heti kétnapos pristinai útját követően hétfőn háromnapos szerbiai látogatását kezdte meg Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti dialógussal foglalkozó különmegbízottja. Délután az uniós diplomatát már fogadta is Aleksandar Vučić államfő, aki elmondta, a következő napok lényegében a Lajčákkal való egyeztetésekről szólnak. A megbeszélések az észak-macedóniai, ohridi találkozót előzik meg, március 18-án ugyanis ott tartják meg a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd következő fordulóját, melynek középpontjában a francia–német, mostanra európaivá vált rendezési terv és annak alkalmazása áll majd. Az államfő tegnap a találkozó előtt kijelentette, nem tudja, miről tudnak majd tárgyalni, ha az egyik fél nem is akar hallani a korábban aláírt egyezmények alkalmazásáról – Albin Kurti koszovói kormányfő a múlt heti egyeztetések után is úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja létrehozni a szerb községek közösségét, mert Koszovóban nem létezhetnek egynemzetiségű felépítmények. Vučić szerint az efféle hozzáállás eleve aláássa az érdemi dialógust, s Szerbia álláspontja továbbra is az, hogy előbb a korábbi megállapodásokat kellene mindkét félnek tiszteletben tartania, s csak azt követően meghozni az újabb döntéseket.

Mint ismeretes, az EU közvetítésével folyó párbeszéd során a felek a legutóbbi, brüsszeli találkozón egyetértettek abban, hogy nincs szükség további tárgyalásokra a francia–német rendezési terv kapcsán, annak implementációs útvonaláról folynak a további egyeztetések.

Ohridban, ahogyan az Brüsszelben is szokás, előbb külön-külön egyeztet majd a koszovói kormányfővel és a szerbiai államfővel a különmegbízott, valamint Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, majd egy „trilaterális” találkozót tartanak négyesben, vagyis együtt ülnek tárgyalóasztalhoz az EU, Belgrád és Pristina képviselői. Lajčák nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Pristinának meg kell alapítani a szerb községek közösségét, az EU 15 modellt felvázoló dokumentumot adott át Koszovónak, ezek valamelyikét alkalmaznia kell annak érdekében, hogy létrejöjjön a 2013-as brüsszeli megállapodásban foglalt önkormányzatiság. Kurti tegnap ezzel kapcsolatban annyit közölt, tanácsadói és a koszovói kormány szakértői már elemzik a javasolt 15 modellt, s ezt követően állapítják meg, melyik számít a legkedvezőbbnek. Ez a kijelentés már megengedőbbnek számít a koszovói vezető részéről a korábbiakhoz képest, amelyekben teljesen elutasította minden lehetőségét a szerb önkormányzatiságnak, azzal magyarázva az álláspontját, hogy egy ilyen megoldás ellentmondana a koszovói alkotmányos rendnek.

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

RÉSZLETEK AZ OHRIDI ÚT ELŐTT

Vučić hétfőn azt mondta, a napokban lesz elég idő arra, hogy a különmegbízottal megvizsgálják, milyen konkrét megállapodásokat tudnának elérni rövid időn belül, ezért szerdáig Belgrádban marad Miroslav Lajčák, ő maga pedig az egyeztetések után, szerdán vagy csütörtökön mondja el az állásfoglalását, és közöl részleteket azzal kapcsolatban, milyennek látja a párbeszédet, mit sikerült elérni, s mi a teendője Szerbiának a továbbiakban. Az ohridi tárgyalások előtt ismerteti majd a nézeteit, a megbeszélések lényegi elemeit – jelentette be Vučić. Hozzáfűzte, nem látja sok értelmét annak, hogy álmodozásokról beszéljen, a realitás érdekli, az, hogy mit tudnak megvalósítani a javaslatok közül.

AZ EU EREDMÉNYEKET VÁR

Lajčák, itt-tartózkodása idején az államvezetőség tagjai mellett tárgyalásokat folytat a szerbiai ellenzéki pártok képviselőivel is, ahogyan Pristinában is találkozott az ottani ellenzékkel. A belgrádi médiaértesülések szerint a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Néppárt, a Szabad Polgárok Mozgalma, a Ne fojtsuk meg Belgrádot és az Együtt pártok, szervezetek kaptak meghívást erre a találkozóra.

Miroslav Lajčák (Fotó: Beta)

Miroslav Lajčák (Fotó: Beta)

Az ohridi tárgyalások után Lajčák jelentést tesz az elért eredményekről és a párbeszéd aktualitásairól, amit március 23-án és 24-én vitat meg az Európai Unió Tanácsa.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Lajčák és Vučić a tegnapi találkozón (Fotó: Beta)