2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Ohridban még mindig tart a tárgyalás

Ohridban folytatódott az Európai Unió égisze alatt szervezett Belgrád-Pristina párbeszéd, melynek középpontjában Koszovó és Szerbia kapcsolatának normalizálása áll. Aleksandar Vučić szerb államfő és Albin kurti Koszovó kormányfője külön-külön találkoztak az EU kiküldöttjeivel, Josep Borrell-lel, az európai diplomácia vezetőjével és Miroslav Lajčákkal, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával. Nem sokkal 15.30 előtt pedig megkezdődött a háromoldalú találkozó, mely a késő esti órákig sem fejeződött be. A Biljana villa környékén több mint száz médiaház képviselője várakozik a korábban bejelentett sajtótájékoztatóra, mely a tárgyalások befejezése után esedékes.

Aleksandar Vučić államfő először Dimitar Kovačevskivel, Észak-Macedónia miniszterelnökével tárgyalt Ohridban.

– Megköszöntem Dimitar Kovačevski barátomnak, hogy jó házigazdaként hozzá kíván járulni a párbeszéd építő jellegű folytatásához – írta Vučić az Instagramon.

Aleksandar Vučić szerb államfő és Albin Kurti koszovói kormányfő az előző, február 27-i brüsszeli találkozón szóban elfogadta a francia-német viszonyrendezési javaslat szövegét, de Josep Borrell, az európai diplomácia vezetője szerint még nem állapodtak meg a megvalósítás ütemtervéről, írja a 021.rs hírportál.

A tervek szerint délelőtt Borell és Miroslav Lajčák, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottja külön egyeztet Kurtival és Vučićtyal, majd közös, háromoldalú találkozó következik.

Fotó: Tanjug

Fotó: Tanjug

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár fontosnak minősítette a mai, Belgrád és Pristina között zajló tárgyalásokat. Arra kérte Aleksandar Vučićot és Albin Kurtit, hogy konstruktívan álljanak a párbeszédhez.

– Ez kulcsfontosságú a régió hosszú távú stabilitása és jövője szempontjából – írta Stoltenberg a Twitteren.

Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja szerint Vučić és Kurti ohridi találkozója történelmi esemény, írja a Vajdasági RTV. A magas rangú politikus rámutatott, hogy a rendezési javaslat békés és baráti kapcsolatot teremt Belgrád és Pristina között. Escobar megfigyelőként vesz részt az észak-macedóniai találkozón.

A Vila Biljanát, a Szkopje és Ohrid közötti utat, valamint az egész várost az észak-macedón rendőrség tagjai biztosítják. Az eseményre mintegy kétszár újságírót akkreditáltak. 

Aleksandar Vučić tegnap szerémségi körútján azt nyilatkozta, semmit sem ír alá Ohridban.

Egyébként tegnap a francia-német rendezési terv ellen tüntettek Belgrádban. A tiltakozók három követeléssel álltak elő: az európai rendezési terv elutasítása, Vučić államfő lemondása és a választások azonnali kiírása.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: EEAP