2024. december 22., vasárnap

Súlyos asztmás rohamot kapott egy tanár a diákok miatt

A boljevci Branko Radičević Általános Iskolában fegyelmi eljárás indult hetedikes tanulók ellen, mert a múlt hét csütörtökön a pedagógus életét veszélyeztették.

Tudtak arról, hogy Borka Milošević orosznyelv-tanárnő rossz egészségügyi állapotban van, sokszor asztmás rohamokkal küzdött, mégis két diák az egész osztályt és a tanári asztal környékét is befújta parfümmel. Emiatt a tanárnő súlyos rohamot kapott.

Az eset miatt riasztották a mentőket, akik még épp időben kiértek a helyszínre.

– Az egyik pillanatban már úgy éreztem, feladom, nem küzdök tovább levegőért. Kifáradtam. Leírhatatlan volt az érzés, ez előtt még soha ilyenre nem volt példa, hogy ennyire erős rohamom legyen, pedig már tíz éve asztmás vagyok – nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek a tanárnő, aki hozzátette, hogy korábban semmi problémája nem volt a szóban forgó diákokkal.

Fotó: Szerbiai RTV

Fotó: Szerbiai RTV

– A diák, aki behozta a parfümöt, tisztában volt az állapotommal. Nem értem, mi motiválhatta őt erre, holott korábban mindig hozta a tankönyvet a tanári szobából, a táskámat is segített vinni, emellett mindig érdeklődött a hogylétemről – mesélte.

A parfümöt behozó fiú dicsekedett az esettel, míg a másik, aki részt vett az incidensben, azt mondta, hogy azért fújja körbe a tantermet, hogy hátha a tanárnő megfullad.

Borka Milošević azt mondta, hogy a tanári biztonság nem létezik az iskolákban, és hogy a kollégák nem jelentik az erőszakot. Arra, hogy ennek mi az oka, nincs válasz: lehet munkahelyi félelem, akár megtorlás, de az emberek többnyire hallgatnak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás