Csütörtökön este győztünk Brüsszelben: kulturális küldöttségünknek sikerült bebizonyítania az európai döntéshozó szakbizottságnak azt, hogy Újvidék méltó az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre. Valóban a mi érdemünk a győzelem?
Újvidék (Ótos András felvétele)
A közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, az újvidékiek fele csak nagyon-nagyon ritkán látogat el művelődési intézményekbe és rendezvényekre, tizedük pedig soha! Leginkább azzal magyarázkodunk, hogy ilyesmire nincs időnk. A kultúra mellőzéséből fakadó szégyenérzetünket jól tükrözi az az adat, hogy amikor arról volt szó, hogy az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése érdekében költséges kampányt indítunk, polgártársaink 85 százaléka boldogan egyezett bele abba, hogy ezt a közös kasszából finanszírozzuk. Tudjuk, csontjainkban érezzük, hogy városunknak sok évszázadra visszanyúló, kulturális hagyományai vannak, mi is szeretnénk művelődni, csak hát – sajnos – most éppen nincs ilyesmire se időnk, se pénzünk…
Valóban megillet bennünket a titulus? Talán inkább arról van szó, hogy Európának szüksége van ránk minden szegmentumban, így a multikulturalizmusunk köré épített oázisunkra is, tetszik ez nekünk, vagy sem. Ugyanúgy, mint ahogy a sajtószabadságra, a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, a zöldövezetek növelésére, a kóborkutya-menhelyek építésére, az adómemóriás pénztárgépek használatára, a kocsmák munkaidejének korlátozására és még megannyi apróságra, a kultúra, a kulturált életmód elfogadására is rákényszerítenek bennünket. Olyan dolgok ezek, amelyek, ugyebár, nem is annyira megvetendőek, olyanok, amelyek nélkül nincs európai szellemiség!
Tekintsünk tehát Európára úgy, mint egy lázadó tizenéves fiát nevelő apukára, aki a fiú születésnapjára művelődéstörténeti lexikont ajándékoz neki, abban reménykedve, hogy majdcsak megjön a gyerek esze.
Öt évet kaptunk arra, hogy átszellemüljünk, hogy „kiműveljük magunkat”. Munkára fel!
