Emlékmű áll a csúrogi tömegsír felett, ott ahol előtte dögkút, szeméttelep volt. Emlékmű áll ott, ahonnan hosszú időn át ellopták, ahol meggyalázták, összetörték az ártatlan áldozatok emlékére felállított kereszteket.
Nagyon sokáig tabutéma volt a magyar lakosság ellen elkövetett vérengzés, az elhallgatás fala vett körül bennünket, s bár az utóbbi évtizedekben már beszélhettünk a megtorlásokról, az ártatlan áldozatokról számos tudományos kutatás látott napvilágot, konferenciákat szerveztek a témáról, ez nem történhetett volna meg, ha a tudományhoz nem társul a politikai akarat.
Makacs, kitartó, bátor hozzátartozók, túlélők, újságírók, helytörténészek több évtizedes munkáját, és az utóbbi évtizedben a két ország politikusainak bölcs döntéseit követően három évvel ezelőtt a szerb és a magyar államfő közösen avatták fel a Sajkásvidéki faluban a szerb és a magyar ártatlan áldozatok emlékére létrehozott emlékhelyeket. Hét évtizedet vártunk rá, de megtörtént a kollektív bűnösséget eltörlő kormányhatározat.
A múlt terheitől szabadulva elmondhatjuk, hogy Csúrog ma már nemcsak az 1944-45 ös magyarellenes vérengzés, megtorlás szimbóluma, hanem a nemzetek közötti, a magyar–szerb megbékélés jelképe is.
A sokszorosan terhelt közös múlt ellenére – jól tudjuk, rendszerint ellentétes oldalon álltunk az elmúlt századok háborúiban – a két ország vezetői arról nyilatkoznak nap mint nap, hogy kapcsolatainkat már nem terhelik nyitott kérdések.
A megbékélési folyamat biztosította, hogy gesztusokat tegyünk egymás felé.
A közös főhajtás kölcsönösségen alapul: ilyetén talán az unokák, dédunokák számára a költői remény is valóra válhat... :
„A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés’
