Azt mondják, a hazát a kard foglalta el, de a kereszt tartotta meg. Igaz lehet az állítás, hiszen – bár helyenként kard segítségével – István király a törzseket egységbe fogta, néppé formálta a kereszténységben, egy erős állam alapjait lerakva ezzel a Kárpát-medencében. S ha fölrójuk neki a keresztényi szeretethez nem illő erőszakot, azt is hozzá kell tennünk: ő nem azt tette, amit lehet, hanem azt, amit kell. Mert visszakozhatott volna népe szilajságától, föladhatta volna a küzdelmet, amikor új erkölcsi rendet és új vallást honosított meg, ám az nagy eséllyel vesztét jelentette volna az alakuló országnak. Neki köszönhetően mégis létrejött, és egy évezred elmúltával – rengeteg megpróbáltatás és véres küzdelem árán – is megmaradt.
Jelenleg pedig a jövője a tét, amikor az a veszély fenyegeti, hogy békében elveszhet. Nem önmagában, hanem Európának a gazdagabb része ránthatja magával – hazai támogatók segítségével –, amely már föladta vagy föladni látszik keresztény értékrendjét és erkölcsiségét a pénz uralmának jegyében.
Kozma Imre atya így fogalmazott: Európa olyan kort él most, amikor a Krisztus-központú emberkép eltűnőben van, és egy liberális, Isten nélküli emberkép hatalmasodik el. Ez azért is fájdalmas, mert az öt földrész közül Európa az egyetlen, amely keresztény értékrendre épült. A mostani helyzetben egyetlen védekező megoldásunk lehet: vagy visszatérünk keresztény gyökereinkhez, vagy nincs jövőnk. A világ istenellenessége alapvetően az önzéséből fakad. Ha ebből nem tudunk kibontakozni, nemzetünk és Európa is elveszett. A migránsáradat felismerte azt, hogy Európa elfoglalható, mert olyan önző, hogy már önvédelemből sem képes áldozatot hozni. Ha az áldozat kifogy az életünkből, megalkuvók leszünk. S Európa mára mindennel megalkudott a multikulturalizmus és az olcsó munkaerő hamis igézetében. Európának az emberképe ma olyan, amely sajnos alkalmatlanná teszi arra, hogy magát megvédje, hogy áldozatot hozzon a népek javára.
Ünnepünk alkalmával mégis a reményt kell táplálnunk, hiszen bástyaként éppen Szent István országa – hagyatékának maradványaival – igyekszik ellenállni a háború nélküli, mégis a megsemmisülés veszélyét hordozó csendes rombolásnak. Első királyunk adja a példát: hittel sikerülhet.
