2024. augusztus 23., péntek

Leállítottak két vonatot

Magyarország nem fogadta a szerelvényeket a rajtuk utazó nagyszámú menekült miatt – A menekülteknek nem volt vízumuk, ezért nem utazhattak tovább

Kisebb incidens történt vasárnap a szabadkai vasútállomáson. A Tanjug hírügynökség közlése szerint a menekültek nem voltak hajlandóak leszállni a Belgrád és Budapest között közlekedő vonatról, mert érvényes menetjeggyel rendelkeztek Budapestig és követelték, hogy engedjék őket odáig utazni.

Andrew Connelly brit újságíró azt írta az esetről, hogy a rendőrség pénzt követelt a menekültektől, azzal a magyarázattal, hogy hiányoznak bizonyos dokumentumaik. Connelly a B92-nek azt mondta, a menekültek között ült a vonaton és látta, hogy Budapestig rendelkeztek érvényes menetjeggyel. Szerinte még Szabadka előtt felszállt a vonatra két rendőr, akik bizonyos dokumentumokat követeltek a menekültektől, akik bemutatták a kért papírokat, a rendőrök azonban azt mondták, bizonyos okmánybélyegek nem megfelelőek és 50 eurót kértek tőlük, kihangsúlyozva, hogy erről senkinek se beszéljenek.

A néhány tucat, elsősorban szíriai menekült végül elhagyta a szerelvényt és autóbuszokkal Magyarkanizsa felé vette az irányt.

A helyszínen a helyzetet a Szerbiai Vasutak, az önkormányzat és a rendőrség együttes fellépésével sikerült rendezni. Azért kellett leszállniuk a vonatról, mert nem volt érvényes beutazási vízumuk Magyarországra.

A Szerbiai Vasutak az üggyel kapcsolatban közleményt is kiadott, amelyből kiderül, a MÁV nem volt hajlandó fogadni két szerbiai vonatot, mert azokon menekültek utaztak. A közlemény szerint a nemzetközi személyvonatot, amely Belgrádból szombaton 21,48 órakor indul Budapestre, éjszaka 1,44-kor megállították Szabadkán, mert a magyar vasutak azt nem volt hajlandó fogadni a rajta utazó nagyszámú menekült miatt. A szerelvény reggel 7,45-ig vesztegelt a szabadkai állomáson, ekkor mondták le a továbbindulását.

Hasonló probléma merült fel a Belgrádból vasárnap 7,17 órakor Budapesten keresztül Bécsbe tartó Avala nemzetközi vonattal kapcsolatban is. A MÁV ezt a vonatot se volt hajlandó fogadni, ezért az a Sándor-peremváros vasúti megállón vesztegelt, addig, amíg le nem kapcsolták róla azokat a kocsikat, amelyeken a menekültek utaztak. Ezt követően az Avala kétórás késéssel folytatta útját Magyarország felé.