Egy héttel ezelőtt sújtotta Zentát az a hatalmas esőzés, amelynek következtében a csatornarendszer állítólag felmondta a szolgálatot, és több száz házba betört a víz. A polgárok kétségbeesettek, a károkért a kommunális vállalatot tartják felelősnek, segítséget az önkormányzattól remélnek.
Átázott, megroskadt falak, leszakadt plafonok, kinyitogatott ablakok, kerítéseken száradó szőnyegek, homok és téglarakások, lapátoló, talicskát toló, kétségbeesett emberek – ilyen képekkel találkozunk, ha a város azon részeire látogatunk, ahol múlt pénteken pusztított a víz. Az Erdész utcában minden házba betérhettem volna egy riport erejéig, hiszen mind a 39 házban órákon át féllábszárig ért a víz, és most minden házban javítgatnak, toldozgatnak-foldozgatnak. Egy sarok melletti takaros kis házba nyitottam be, Pap Attilához és Katalinhoz. A fiatal házaspár három évvel ezelőtt kölcsönre vette a házat, azóta folyamatosan újították, de most mindenük annyira átázott, hogy Katalin szüleihez kellett költözniük.
Pap Attila lapátolja a gyerekszobából a sarat
– A hűtőszekrény kivételével az összes háztartási gépünk tönkrement, a bútorok felpúposodtak, a padló, a falak átáztak, még most is bűzlik minden – kezdte sírásra görbülő szájjal a fiatalasszony. – – Évek óta szépítgetjük, javítgatjuk a házat, mindig, amikor sikerült félretennünk egy kevés pénzt, a házunkba fektettük, most meg néhány óra alatt minden kárba veszett. A kisfiunk szobája volt az egyetlen olyan helyiség, amelyet még nem betonoztunk ki, ott pozdorjából volt a padló, most áll bent a sár, a férjem lapáttal hordja ki az udvarra. Még az a szerencse, hogy Attila ért valamennyit a kőműves munkához, így a barátok segítségével mi magunk tesszük rendbe újra a házat. Én azt tapasztalom, hogy ebben a nagy bajban összefogtak az emberek, lelket öntünk egymásba, és ahol lehet, segítünk a másiknak. Még az a szerencsénk, hogy volt hová költöznünk, ugyanis ebben a párás, bűzlő házban egyelőre nem lehet megmaradni. Fogalmam sincs, mikor lesz megint olyan állapotban, hogy hazajöhessünk. A télre még gondolni sem merek, fogalmam sincs, miből lesz tüzelő. Úgy hallottuk, az önkormányzattól majd jön egy kevés pénz, de szerintem az semmire sem lesz elég.
Papéknak szemben, egy rozoga házban Dimovićék laknak öt gyermekükkel. A család a felhőszakadás óta az udvarban felállított sátorban tölti az éjszakákat, ugyanis minden felszívta a vizet. A sátrat a szomszédból kapták, hogy ne a csillagos ég alatt aludjanak. Az asszony azt mondja, volt kint valaki a szociális védelmi központból és el akarta vinni a gyerekeket, de ő nem adta, meglesznek ők a sátorban is, amíg valamennyire kiszárad a ház és a bútorok.
Az Erdész utca a Fejős Klára utcába torkollik, ott is térdig állt a víz a házakban. A nyugdíjas és özvegy Püspök Verona sírva mesélte, hogy épp az elmúlt hetekben meszelte át a szobákat és kívülről a házat.
– Egy élet munkája ment tönkre. Én már nyugdíjas vagyok, nekem többet nem lesz arra pénzem, hogy rendbe tetessem a házat. Eddig is nagyon nehéz volt tatarozni, rendben tartani, de valahogy mindig sikerült, de ezek után nem tudom, mi lesz. A bútorok eláztak, egy részét ki lehet dobni, a falak mind magukba szívták a vizet, pörög le a festék a falról, bűz van. Ez az idén már nem szárad ki, télen meg majd minden bepenészedik. Én nem akartam sehová sem költözni, senkinek sem akarok a terhére lenni, az ágyamat napokig szárítottam az udvaron, most már alhatok benne. Itt, ezzel az utcarésszel okvetlenül csinálni kell valamit, hiszen a környező utcák mind magasabbak, ezért ha esik az eső, itt tenger van. Itt sík víz volt minden – panaszkodott az asszony.
Az Erdész utcában minden házban féllábszárig ért a víz
A Tornyosi út környékét sem kímélte a csatornából a föld felszínére törő víz. A Vajdasági brigádok utcában például már hajnali háromkor egybefüggő vízréteg borította az utat és a járdát. Polgár Viktoréknál a két utcai szobát és a belépőt öntötte el a víz, de a ház többi helyisége is felvizesedett. A családot leginkább az önkormányzat viszonyulása bántja, azt mondják, tisztában vannak azzal, hogy nem fizetheti ki a város mindenki felújítását, de néhány jó szó, némi bátorítás jólesett volna.
– A víz után öt nappal kezdtek el klórt osztani. Mit gondoltak, addig ölbe tett kézzel néztük a szennyvíz után maradt szutykot és a klórra vártunk? Mi nem bízunk a kártérítésben, nem lesz abból semmi. Ha adnak is pár ezer dinárt, az nulla. Az egész házat körbe kell szigetelnünk. Az előbb ment el a kőműves. Árajánlatot még nem adott, de én úgy számolom, hogy háromezer eurónkba bele fog kerülni. Két éve harmincéves kölcsönre vettük a házat, azóta egy halom pénzt beleöltünk, most meg majdnem kezdhetjük elölről. A biztosítótól sem remélhetünk semmit, hiszen a ház ugyan a nevünkön van, de amíg ki nem fizettük az utolsó paráig, addig nekünk semmi sem jár. Az utcában tavaly nyár végén csinálták a csatornahálózatot, de azóta sem fejezték be. Az ülepítők tetejére kupakokat raktak, és azt földdel takarták le. A szomszédokkal négykézláb másztunk az úton a vízben és kalapáccsal tapogatva kerestük meg az aknákat. Összesen három volt, mindhármat felnyitottuk, de a víz először nem indult meg lefelé. Csak akkor kezdték elnyelni a vizet, amikor a kommunális vállalat beindította a turbinákat, és az aknákban elkezdett apadni a víz. Az utcába semmilyen segítség nem érkezett, itt sem a tűzoltók, sem a kommunális vállalat dolgozói nem jártak. A kanálisokban meg az árkokban megrekedt vizet is a szomszédokkal, barátokkal, saját költségünkön szívattuk ki. A kommunális vállalat és az önkormányzat viselkedése példátlan – mondta Vikor.
A legmagasabban talán a Tóparton állt a víz. Gombos Tibor és Tijana házában öt órán át fél méter magasan állt a víz. A bútorok felpúposodtak, a laminált padló a víz tetején úszott, a melléképület egyik fala utólag majdnem rádőlt a házra. A fiatal házaspár a télen költözött be az új házba, amit teljes egészében családi összefogással építettek, most a szülőknél húzták meg magukat. Arra keresik a választ, ki a felelős azért, hogy a csatornarendszer nem működött megfelelően:
Gomboséknál mindenhol új padlót kell rakni
– A szóbeszéd úgy járja, hogy a pumpakezelők nem nyitották ki időben a pumpákat, ezért úszott el a város, ezért tört föl a szennyvíz. Az én információim szerint ott, ahol a város szennyvize a Tiszába folyik, uniós törvények miatt tisztítóberendezések vannak. Hogy ezen keresztülmenjen a víz, az egy hosszadalmas folyamat, de katasztrófa esetén meg lehet nyitni a pumpákat és tisztítatlanul is bele lehet engedni a vizet a Tiszába. Hogy ezt miért nem tették meg időben, azt nem tudni. Mire reagáltak, már telítődött a csatornarendszer. Most nekifogunk a családdal, és rendbe tesszük a házat, de ki garantálja, hogy a következő esőzéskor jól működik majd a csatornahálózat. A biztosító, úgy néz ki, nem nagyon akar fizetni, a kibúvókat keresik. Ügyvédhez fogok fordulni, és ha kell, beperelem a biztosítót – mondta dühösen a fiatalember.
Van, akinél alulról tett kárt a házban a víz, van, akinél felülről pusztított. A Városkörüli úton az idős Kálai Józsefnél és Teréznél a konyha fala ledőlt, az egyik szobában pedig leszakadt a plafon és bedőlt a hátsó fal. József a katasztrófa idején nem is tartózkodott otthon, infarktussal a kórházban feküdt, de felesége otthon volt, sőt az előtt a fal előtt ült a konyhában, amelyik kidőlt. Az idős asszony nem akart velünk beszélni, ezért lánya, Edit mesélte el, hogyan történt az eset:
– Hajnali öt óra után mentem át szüleim házába. Egy utcában lakunk, ezért gondoltam megnézem, beáztak-e, vagy történt-e más baj, hiszen akkor nálunk már bent volt a lakásban a víz. Édesanyám a konyhában a fotelben ült. Egyszer csak valami recsegést, ropogást hallottam. Mondtam anyukámnak, hogy jöjjön már el onnan, mert olyan gyanús hangokat hallok. Még jó, hogy eljött, mert nem sokkal utána beomlott a mögötte lévő fal. A szoba plafonja délután szakadt be. Anyukám most a testvérénél alszik, nappal meg nálunk van. Apukám is hamarosan kijön a kórházból, viszont a házba nem lehet visszamenni. Fogalmunk sincs, mitévők legyünk. Én egyedül keresek, a szüleimnek kicsi a nyugdíjuk, fogalmam sincs, miből fogjuk a falakat meg a plafont újra felépíteni, hiszen nincs több ezer eurónk – panaszkodott az asszony.
A Tóparton volt a legmagasabb a vízszint
A szomorú történetekkel az egész újságot teleírhatnánk, hiszen majdnem háromszáz család jelentett kárt. Nagy kérdés, hogy kiknek jár majd némi támogatás, mi lesz azokkal, akiknek nincs pénzük a javításra, és ki tehető felelőssé a katasztrófáért.
