2024. december 19., csütörtök

Nem tudni, mikor és miből

A zentai kilátót közel másfél millió dináros kár érte, a felújításra egyelőre nincs pénz
A zentai kilátót közel másfél millió dináros kár érte, a felújításra egyelőre nincs pénz

Három évnyi munka után mindössze három hónapig fogadhatta a zentai kilátó a vendégeket, ugyanis az augusztusi felhőszakadásban olyan károk keletkeztek a létesítményben, melyek miatt be kellett zárni. A kilátó azért sérült meg, mert a városháza tetejét, amely még májusban megrongálódott, nem javították meg időben. Azt még nem tudják, miből és mikor lesz pénz a javításra.

Több mint tízmillió dinárba került a zentai kilátó, és a környék nem mindennapi idegenforgalmi látványossága volt, de sajnos máris nagyjavításra szorul. Májusban díszes ceremónia közepette adták át rendeltetésének, de úgy látszik, nem vigyáztak rá eléggé, hiszen az augusztus 13-ára virradó éjszaka tomboló viharban olyannyira megkárosodott, hogy azonnal be kellett zárni.

A történet azonban nem itt kezdődik, hanem ott, hogy egy májusi viharban a városháza tornyának egynegyedéről a szél levitte a százéves bádogtetőt, és azt a részt ideiglenesen nejlonnal borították be. Teltek a hetek és a hónapok, de a nejlont nem váltotta fel bádog, és egy augusztusi éjjelen jött is az égi büntetés. A lezúduló esőnek nem sokáig tartott áttörni a nejlonréteget, eláztatni a kilátó plafonját és betörni a zentai csata emlékének szentelt létesítménybe.

– Amikor másnap reggel felmentem a toronyba és kinyitottam az ajtót, volt mit látnom – kezdte Vörös Attila, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója. – Sírhatnékom volt, hiszen három évnyi munkánk és fáradozásunk veszett kárba: a parkettán állt a víz, mindent beborított a mész és olyan bűz volt, mint tűz után szokott lenni, hiszen a víz lemosta azt a kormot, ami még az 1900-as évek elején keletkezett tűzből maradt, és mi gipszmennyezettel elrejtettünk. A kiállítóteremben a bükkfa parkettát mind egy szálig fel kell szedni és újra kell rakni. Ez azért lesz nagyon nehéz, mert a parkettára épült rá mind a négy galéria és a több száz kilós terepasztal is, melyen a csatajelenetet ábrázoló makett látható, tehát valamilyen módon azok alól is ki kell szedni a parkettát és úgy kell újból lerakni. Azt nem lehet megcsinálni, hogy ezeket az elemeket kipakoljuk a teremből és újraparkettázunk, hiszen ezek ott bent lettek összerakva és ráerősítve a padlóra. A két centi vastag bükkfa parketta 700 000 dinárba került, és úgy terveztük, hogy a következő száz évet kibírja, de csak három hónapot élhetett meg. Újat kell rakni helyette, mert néhol negyven centi magasra felfúvódott. A négy plazmatévé közül az egyiket fehérre festette a felülről ráfolyó mész és csurgott belőle a víz. A másik háromnak állítólag nem esett baja, de a szakember szerint az óriási párától még károsodhat. A multimédiás szekrény aljában tönkrement a számítógép és a drótnélküli mikrofon vezérlőegysége, ezek mind víz alatt voltak. A szekrény alja kezd szétnyomódni, a konyhabútorokon még nem látszik a kár, de az is szét fog fúvódni, mert az is préselt lemezből készült. A festmények közül talán csak az egyik károsodott, de az alkotó még nem látta őket, a három korhű ruha is a vízben feküdt a földön. Ahogy a villám belecsapott a toronyba, akkora volt a légnyomás, hogy a falról képek estek le, a berámázott üveg alatti reprodukciók átáztak. Az óramű fölötti gipszkarton plafon átázott és leszakadt, rá az óramű dobozára. Az óraművet most tettük bele egy átlátszó dobozba, hogy mindenki megcsodálhassa, és most ennek is két oldalát ki kell cserélni. Az óramű, amit az órásmester gyönyörűen letakarított, és különböző olajokkal átkent, már két-három nappal a vihar után rozsdásodni kezdett. Az óramű digitális szerkezete, mely jelenleg az órát működteti, tönkrement. Ez azért nagy kár, mert szeptember 11-én szerettük volna beindítani a harangjátékot, az óra minden negyed-, fél- és háromnegyed órában ütötte volna az időt. Ez most valószínűleg csúszik. A zentai csata egy jelenetét ábrázoló makettet takarítani és ragasztani kell, hiszen a víz a terepasztal közepébe csöpögött.

A kiállítóteremben mindent beborított a mész


Épp a mostani városnap lehetett volna az a rendezvény, melyen megmutathattuk volna a nagyvilágnak, milyen gyönyörű kilátónk van, és ez most elúszott. Szinte naponta küldök el olyan embereket, akik külföldről hazalátogatva családjaikkal fel szerettek volna menni, meg szerették volna nézni a már híressé vált létesítményt és gyönyörködni szerettek volna a kilátásban. A kilátónak nem csak pénzbeli értéke van, én azt látom, hogy a zentaiak nagyon büszkék voltak rá, és volt is miért. Nem mondom, hogy nem lehet helyrehozni a sérüléseket, de sokba fog kerülni, és egyelőre nem tudom, honnan lesz rá pénz. A felújításra közel másfél millió dinár kellene – mondta az illetékes.

Dejan Rankov, a makettkészítők vezetője elmondta, még nem tudja, mennyi időbe telik áttakarítaniuk és visszaállítaniuk a makettet az eredeti állapotába. Csak akkor derül ki, pontosan mit kell rajta megjavítani, ha szétbontják az alkotást. Nagyon sajnálják a történteket, hiszen heten másfél évig dolgoztak rajta.

Az óramű borítója is megrongálódott, rozsdásodásnak indult a szerkezet

Miután megtörtént a baj, napokon belül el is kezdték a bádogtető lecserélését. Már hetek óta körül van állványozva a torony, folyik a munka. Hogy miért nem időben cselekedtek és miért hagyták három hónapig nyitva a tetőt, Csízik Károly alpolgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy ez egy hosszadalmas és bonyolult folyamat:

– Ha kár keletkezik, akkor azt be kell jelentenünk a biztosítóban, akkor egy bizonyos idő után kijönnek a kárfelbecslők, utána jóváhagyják a kárt, ezt követően ki kell írni a javításra a közbeszerzési pályázatot, majd időt kell hagyni az észrevételeknek. Ez mind időbe telik. A torony sérült része nejlonnal le volt fedve, vagyis, ha nem lett volna ilyen ítéletidő, nem lett volna gond. Azzal a viharral még a rendes tetők sem tudtak megbirkózni. A tanácsterem is beázott, ott is rossz a tető, annak a javítása is óriási munka és rengeteg pénz lenne. Fel is becsültettük, több mint hétmillió dinárba kerülne. Visszatérve a torony bádogtetejének kicserélésére, már több mint fele elkészült, és a szakemberek azt ígérték, legkésőbb szeptember 15-ére kész lesz. Az ácsok a bádogtető alatti faszerkezetet is megerősítették és kibiztosították, így azzal nem kellene, hogy a jövőben gond legyen. Az új tető 847 000 dinárba kerül – mondta az alpolgármester.

Az óramű feletti, leszakadt plafon

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz pénz a kilátó felújítására, az alpolgármester azt mondta, egyelőre nem tudja, de mindent megtesznek azért, hogy a létesítmény mielőbb látogatható legyen, hiszen a kilátóra mindenki nagyon büszke. Állítólag a biztosító fizetni fog, de nem lehet tudni elég lesz-e a pénz a felújításra. A biztosító egyébként még nem fejezte be a károk felbecslését.

A városháza órája azért nem jár, mert az állványokat minden szinten meg kellett erősíteni az épületen belül is, és vannak részek, ahol ez a megerősítés nagyon közel ér az óra tengelyéhez. Hogy nehogy károsodjon, inkább leállították az órát. Ha a munkálatok befejeződnek, az óra ismét járni fog. A keresztet is akkor teszik fel ismét a toronyra, ha elkészül a tető. Megtörténhet, hogy szeptember 11-ére már fent is lesz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás