Legtöbben csak Zwaraként ismerjük. Tudjuk róla, hogy fest, hogy bútort tervez, táskát készít és iskolában tanít, a többit pedig mondja el ő maga:
Nagyon sokoldalú vagy. Te minek tartod magad?
– Tervezőnek és festőnek. Bőrszakos tervező vagyok, ezt végeztem a budapesti iparművészeti egyetemen. Elsősorban táskák, cipők, övek tervezését és készítését tanultam, de nagyon érdekeltek a bútorok, ezért abba az irányba mozdultam el. Ami a festészetet illeti, azt édesapámtól, Balla Mátyástól tanultam. Úgy nőttem fel, hogy együtt festettünk, rajzoltunk. A festészettel indult tehát minden az életemben, a tervezés csak később következett.
A saját tervezésű ülőgarnitúra a nappali dísze
A zentai Extraform bútorgyártó cégnek tervezel. Hogy kerültél a gyárba?
– Harmadéves koromban a Derby cipőgyárban voltam nyári gyakorlaton, a következő évben pedig az Extraformban. Nagyon érdekes volt, kisebb feladatokat rám is bíztak. Egy puffnak a szabásmintáját kellett megcsinálnom. Az akkor még elég nagy kihívás volt, de jól sikerült. Az ott töltött két-három hétben még jobban beleszerettem a bútortervezésbe, és már akkor megbeszéltük a tulajdonossal, hogy a diplomázás után náluk fogok dolgozni. A diplomamunkámat is a gyárban csináltam, az Extraform volt a szponzorom. Egy héttel a diplomázás után már munkába is álltam náluk. A tervezési folyamatot az egyetemen tanultam meg, de a tervezéshez nélkülözhetetlen technológiába már a gyár tulajdonosa vezetett be. Technológia nélkül nem lehet tervezni. Ha valaki nem ismeri egy cipő, egy táska, egy bútor elkészítési módját, az tervezni sem tud, hiszen akkor nincs tisztában a lehetőségekkel és a korlátokkal. Van úgy, hogy teljesen új dolgot tervezek, de sokszor csak egy régebbi vagy kevésbé eladható modellt kell felújítani, átalakítani. Egy ülőgarnitúra esetében pl. megnézzük, melyik részével érdemes foglalkozni, mit lehet rajta alakítani. Ha csak egy kicsit változtatunk a kar vagy a támla dőlésszögén, vagy megbontjuk a varrást, egészen más modellt kapunk. Két évig teljes munkakörben az Extraformban dolgoztam, ma már csak felkérésre tervezek nekik.
Hogy egy bútor eladható legyen, divatosnak is kell lennie. Honnan követed a divatot?
– Azokat a nagy gyártókat figyelem, akik a divatot diktálják. Az ő stílusukat követem, és az ellesett dolgokat illesztem az Extraform profiljára. Ez nagyon nehéz. Nehéz olyan modellt tervezni, ami modern, szembetűnő, eladható és kényelmes is. Mindig a vevőket kell figyelni. Én igyekszem betartani a trendeket, de ez Szerbiában nem könnyű, az emberek itt nem annyira nyitottak az újra. Egészen mások az igények mondjuk Németországban, mint nálunk. Az Extraformmal voltunk a kölni bútorkiállításon, mely a milánói után a legnagyobb ilyen jellegű kiállítás Európában. Óriási élmény volt, rengeteget tanultam. Fényképezni nem nagyon lehetett, de magammal vittem a füzetemet és minden érdekességet lerajzoltam. Persze az én modelljeimen az ott látottak már átalakítva köszönnek vissza, de a kiindulópont a nagy divatcégektől ered. Ezt nevezzük gyűjtőmunkának, ezzel indul a tervezés.
Igényes és fiatalos tervezés
A klasszikus, vagy a modern bútorokat kedveled?
– A modern és a kortárs érdekel. A minimál dizájn a kedvencem, valahol a minimál és a konstruktivista stílus között mozgok. E két véglet közé próbálom beilleszteni a munkásságom. Ez a tervezett bútoraimon, táskáimon és a festészetemben is megmutatkozik. Ha azonban egy jó klasszikus garnitúrát kellene megterveznem, az is nagy kihívás lenne. A klasszikus is lehet trendi egy bizonyos körben.
A tervezés vagy a festés van túlsúlyban az életedben?
– Az utóbbi időben többet festettem, voltam művésztelepen és pályázatokra is készítettem munkákat. A festészethez kötődik az is, hogy a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium általános képzőművészeti szakán festészetet és rajzot tanítok. Persze a tervezés sem marad el. Most például egy 10–12 darabos táskakollekciót tervezek. A táskákat meg is varrom. Hármat már meg is csináltam. Ha mind elkészül, lefényképezem őket és katalógust készítek róluk.
Cipőt is tudsz tervezni és készíteni. Arra van igény?
– Egyetlenegy cipőt csináltam, azt is magamnak, még az egyetemen, de sajnálom viselni. A cipőkészítéshez cipészműhely kellene, nekem meg az nincs. Az megtörténhet, hogy a feleségemnek, meg nekem majd csinálok cipőket, de a táskakészítéssel könnyebb boldogulni, arra az igény is nagyobb.
Az, hogy édesapád elismert festő volt, mennyire segítette a boldogulásodat a festészet terén?
– Közösen dolgoztunk, közel álltunk egymáshoz. Mindig szigorú volt velem, de igaza volt azokban a dolgokban, amikre tanított. A legnagyobb segítség az volt, hogy beajánlott különböző nemzetközi művésztelepekre. Azok az ismeretségek, amelyeket a művésztelepeken kötöttem, nagyon fontosak, és az ott megtanult dolgok nélkülözhetetlenek.
Honnan ered a Zwara név?
– Még az általános iskolában ragadt rám, a cimboráim neveztek el így. Akkoriban nem nagyon örültem neki, de mivel rajtam maradt, sokan csak Zwaraként ismernek. A képeket is Zwaraként írom alá, de a hátuljára ráragasztom a névjegyem, amin Balla Ákos-Zwara áll.
Zenta nem kicsi egy tervezőnek, festőművésznek?
– De igen. Úgy kicsi, hogy kevés az a lüktetés, ritmus, inger, ami Budapesten megvolt. Amíg egyetemre jártam, rendszeresen ellátogattam kiállításokra, eljártam a trendi divatcégek üzleteibe. Budapesten könnyebb volt kapcsolatot tartani azokkal az emberekkel, akik szintén tervezéssel, festészettel foglalkoznak. Ők konkurencia is, de barátok is, hiányoznak a velük való beszélgetések. Az embernek minél több festő barátja van, annál jobb, annál nagyobb az életében a lüktetés. Zentán ez hiányzik.
Itt hagynád Zentát?
– Kicsit nyugatabbra mozdulnék. Egy időben nagyon szerettem volna nagyobb cégnek tervezni, de most egy kicsit nyugodtabb vagyok, babázok, van egy három hónapos kislányom. Persze folyamatosan dolgozom, festek is meg tervezek is, aztán majdcsak összejön valami komolyabb munka. Első a megélhetés és az érvényesülés, szeretném, ha a munkáimnak lenne közönsége – mondta Zwara.
