Nem értem, miért nem előbb a KMS-en hajtják be az én pénzem, és utána kérik a perköltséget (Fotók: Horváth Ágnes, Gergely József)
Júniusban bírósági ítélet született arról, hogy a zentai KMS Termelési Kft. elmaradt fizetés és végkielégítés címén két héten belül köteles 145 000 dinárt kifizetni Bozsóki Sándornak, a vállalat volt munkásának. A KMS, amelynek egyébként zárolva van a számlája, azóta sem törlesztette tartozását, Bozsókitól viszont követelik a 31 000 dináros perköltség kifizetését. A bíróság végrehajtással fenyegetőzik.
Bozsóki Sándor 2006 augusztusa óta dolgozott a valamikori TAMP fémalkatrészgyár területén működő KMS Termelési Kft.-ben, ahol fényreklámokat, reklámpolcokat készítettek. Sándornak idén április végén munkaerő-felesleg címén felmondtak, így március elsejétől munkanélkülivé vált. A KMS akkor még két teljes és két fél fizetésével tartozott neki, és ehhez adódott hozzá a végkielégítés. Mivel a vállalatból a felmondás után két hónappal sem érkezett egyetlen dinár sem a számlájára, ügyvédje beperelte a KMS-t, és meg is nyerte a pert. A bírósági döntés szerint a vállalatnak két héten belül ki kellett volna fizetnie az elmaradt bért és a végkielégítést is, ez összesen 145 879,45 dinár. Ez június 8-án volt. Bozsóki elmondása szerint a tárgyaláson jelen volt Nestor Čobanov, a vállalat igazgatója és társtulajdonosa, aki azzal érvelt, hogy a vállalat számláját zárolták, de igyekszik öt-hat napon belül törleszteni tartozását. Ezt azóta sem tette meg, egyszer utalt háromezer dinárt, meg a napokban ötezret, de a többi pénznek híre-hamva sincs. Időközben Sándor megkapta a bírósági felszólítást, hogy két héten belül fizesse ki a perköltségeket, különben végrehajtanak nála. A bíróságot meg az adóhivatalt egyáltalán nem érdekli, hogy Bozsóki megkapta-e az elmaradt fizetését meg a perköltséget, behajtják rajta ami nekik jár. Bozsókinak persze nincs miből perköltséget fizetni, hiszen azóta is munkanélküli, és egyik napról a másikra él:
– Eddig cirkot szedtem, most paprikát szedek, de a napszámnak napokon belül vége, aztán tavaszig semmilyen munka sem lesz. Az élettársam is olyan helyen dolgozik, ahol négyhavi fizetésével tartozik a munkáltató, a nevelt lányomnak egy év után felmondtak a KTC-ben, szóval nekünk nincs miből perköltséget fizetnünk. Igazságtalan az állam, hiszen a kisembereket sanyargatja, a gazdagoknak meg mindent megenged. Nem értem, miért nem a KMS-en hajtják be előbb az én pénzemet, egyébként is a perköltség azé, aki elveszíti a pert, vagyis a KMS-é – panaszkodott az ember.
A vállalat, ahol Bozsóki dolgozott
Bozsóki, miután szeptember 17-én megkapta a végzést arról, hogy 15 napon belül ki kell fizetnie a perköltséget, kétségbeesésében Zenta Község Önálló Szakszervezeteinek Szövetségéhez fordult segítségért. Klosák Judit, a szervezet elnöke közbenjárására Bozsóki az adóhivatalban kapott némi haladékot, állítólag az adóhivatal megvárja, míg ő ügyvéden keresztül behajtatja a KMS-en a perköltséget.
Bozsóki ügyvédje, aki neve elhallgatását kérte, kérdésünkre elmondta, hogy szeptember 27-én beadták a végrehajtást a bíróságra:
– Az ítélet alapján javasoltuk a bíróságnak, hogy engedélyezze a végrehajtást a KMS-ben, vagyis, hogy írják össze az ingóságait, árverezzék el azokat, és a kapott pénzből fizessék ki Bozsókit. A bíróság ezt köteles engedélyezni. Az a probléma, hogy a vállalat számláját zárolták, és nem tudni, maradt-e vagyon. Sajnos az a baj, hogy nem elég megnyerni egy pert, az végig is kell vinni, és leginkább az a nehezebbik fele. Ha a KMS-ből nem sikerül kisajtolni a pénzt, Bozsókinak saját zsebből kell kifizetnie a költségeket – mondta az ügyvéd.
Klosák Judit, a szakszervezet elnöke elmondta, hogy rengeteg ilyen esetről tudnak. Amikor Bozsóki munka nélkül maradt, akkor még sokaknak felmondtak, hiszen a vállalat csődbe ment, csak az emberek nem merik perre vinni az elmaradt bérük behajtását, mert pont attól tartanak, ami most Bozsókival is megtörtént.
– Nagyon sokan jönnek hozzánk tanácsért, olyanok is, akik nem tagjai a szakszervezetünknek, és mi mindenkinek igyekszünk segíteni. A legtöbb panasz a privát vállalatokra van, ott a munkásoknak nem sok joguk van. A leggyakoribb panaszok, hogy a cégek nem fizetik ki az elmaradt béreket, nem engedik, hogy az alkalmazottak kihasználják az évi szabadságukat, túlóráztatják őket, de nem túlóra fejében kapják a fizetést, szombaton és vasárnap is dolgoztatják őket, sőt nagyon sok olyan eset is van, hogy a munkás még munkaszerződést sem kap, úgy dolgozik. Arra szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy amint munkába állnak, azonnal kérjék a munkaszerződést, mert anélkül tehetetlenek – figyelmeztet a szakszervezet elnöke.
Bozsóki történetének tehát még nincs vége, jelenleg a bíróságon a sor.