A szuperkutyus (Fotó: Sztojánovity Lívia)
Nik jövő szombaton nyugdíjba megy, mert bizony egy kutya életében is eljöhet az a pillanat, amikor ledolgozza a magáét és jöhet a jól megérdemelt pihenés. Márpedig ez a belga juhász az elmúlt tizenegy évben sokat dolgozott, a legjobbak közé küzdötte fel magát, sőt az ország minden idők legeredményesebb munkakutyájaként emlegetik.
Segítik a katonaságot, a rendőrség munkáját, emberélet után kutatnak a romok alatt, kábítószert, robbanóanyagot keresnek, vagy vakok támaszai a mindennapokban. Ezek a kutyák sokszor nélkülözhetetlen segítőtársai az embereknek, amit viszont egy közös, kitartó munka előz meg. Sajnos nálunk ilyen szempontból még mindig alacsony szinten van a kutyakiképzés, s jelentőségét sem ismerik el kellőképp, vannak azonban, akik hivatásos szinten foglalkoznak a kutyákkal, még akkor is, ha az egyre inkább kezd újra a gazdagok sportja lenni.
Nik szó szerint és átvitt értelemben is egy valóra vált álom lett gazdája, Faragó István számára, hiszen miközben a szabadkai kutyakiképző arra várt, hogy megszülessenek a kiskutyák és kiválasszon egyet magának, egyik éjjel egy fehér nyakkendőt viselő belga juhásszal álmodott. Nem volt kérdés, hogy az alomból melyik molino kölyköt viszi haza, a későbbi hónapok és évek közös munkája pedig, mondhatni, mindkettőjüket a csúcsra juttatta. Nik ötvenegy versenyen vett részt, negyvenhét helyezést ért el, huszonnyolc alkalommal első lett.
Faragó István neve régóta ismert a kutyakiképzők között. Mint meséli, hobbinak indult az egész, mára azonban már húsz év tapasztalat van a háta mögött, s ez idő alatt hat kutyát készített fel a különféle munkaversenyekre.
– Néhány évig éppen csak az alapokról tudtam valamit, de aztán elmentem Magyarországra egy kiképzőtáborba, ahonnan rengeteg új és hasznos információval jöttem haza. A legtöbbet tulajdonképpen ellestem a többiektől, míg ott voltam. Azóta három saját és három másik kutyát képeztem ki, s jártam velük versenyekre, de az elmúlt években több száz kutyát tanítottam meg az alapokra vagy kisebb dolgokra. Mivel a kutyáim jó eredményeket értek el, egyre ismertebbé váltam, ezért amikor megnyílt az első kutyakiképző központ Szabadkán, felkértek, hogy vállaljam el a kutyákkal való foglalkozást. Így lett a hobbiból munka – emlékszik vissza a kezdetekre István, aki egy idő után önállósította magát és a mai napig főállású kutyakiképző, továbbá az ebtenyésztő egyesület tagja. Sokak mestere volt ő, egész Vajdaságból jártak hozzá tanulni, de a legtöbben csak múló érdeklődést mutattak a kutyakiképzés iránt, s az a helyi csapat is szétszéledt, amelyikkel néhány évig együtt dolgozott. Az itteni kutyakiképzés fénykora volt az, mondja István, de hiába értek el bámulatos eredményeket, a csapat szétszéledt, s nem jöttek mások. Márpedig egy jó csapat is kell ahhoz, hogy a kutya és a gazdája sikeresek legyenek.
Saját kutyáit mindig is családtagként kezelte, s bármennyi pénzt is kínáltak értük, sosem adott túl egyiken sem.
– Az első kutyám egy német juhász volt, őt is nyugdíjaztattam, mint ahogy majd most Niket, de ez persze nem azt jelenti, hogy többet egyáltalán nem járunk versenyekre. Nik megszerezte a harmadik fokozatot, vagyis a nyomkövetés, őrzés-védés és a fegyelmező gyakorlatok terén is megvan a vizsgája, méghozzá olyan magas pontszámmal végzett, hogy a világbajnokságokon nyernek ennyivel a legjobbak. A kora miatt már nem való neki az akadálypálya és a fogai sem olyan erősek, hogy jól tudna teljesíteni az őrzés-védés gyakorlatokban, de nyomozásban még ugyanolyan jó, mint régen.
Nik ötvenegy versenyen vett részt, negyvenhét helyezést ért el, huszonnyolc alkalommal első lett
Niket jó párszor pároztatták már és néhány kölykét István el is kezdte tanítani, de egyikben sem volt meg az a valami, ami egy olyan nyertes kutyához kell, mint amilyen Nik. Persze ezután mindig Niket fogja keresni mindegyik másikban, teszi hozzá, de egyébként is, 6-7 hónapos korukra kiderül, megvan-e bennük az, ami kell. Nem minden kutyába érdemes időt, energiát ölni, de ez nem fajtától, hanem természettől függ. Versenyre persze csak fajtiszta, törzskönyvezett kutyával lehet menni, de egyébként egy keveréknek ugyanolyan jó képességei lehetnek, mint egy fajtiszta kutyának.
– Ha valaki megkeres, hogy tanítsam meg néhány dologra a kutyáját, nem fajta szerint fogadok el vagy utasítok vissza egy-egy felkérést, hanem az dönt, mire kell megtanítanom azt a kutyát. Aki agresszivitást akar beleneveltetni, az rossz helyen kopogtat. Emígy minél előbb el kell kezdeni a foglakozásokat, harmincöt napos korukban már lehet, de 2-3 év kell ahhoz, hogy teljes legyen a kiképzésük. Mindenképpen játékosan kell tanítani őket, de rá kell jönni, melyik kutya mire reagál, például a labda vagy az étel általában motiválja őket. Természetesen nem csak a kutyák tanultak tőlem, én is sokat tanultam tőlük, és persze megfelelő emberi hozzáállás nélkül nem is lehet sikert elérni. Márpedig az én kutyáim sikeresebbek a rendőrség és a katonaság kutyáinál is, mint ahogy a legtöbb magánkiképző munkája magáért beszél. Remélem, jövő szombaton újra megelőzzük a rendőrkutyákat és a vándorserleg végleg nálunk marad! – bizakodik István, de hogy így lesz-e, kiderül.
Aki viszont kíváncsi Nik teljesítményére, és a nyugdíjba vonulási ceremóniájára, az látogasson el jövő szombaton a kelebiai Ménesbe, ahol az országos munkakutya-bajnokság zajlik majd, melynek keretében a legtehetségesebb kutyák és gazdáik mérik össze tudásukat, képességeiket.
