A számítás egyszerű: egy liter tej önköltségi ára 36 eurócent. Ezt állítják a tejtermelők. De mit mondanak a legnagyobb tejüzemek? Ők másként számolnak.
Az Imlek például „nagylelkűen” drágított, megemelte a tej felvásárlási árát: az eddigi 26–28 dinár helyett 32 dinárt fizet az extra minőségű tejért. Csakhogy már jó előre tudni lehet, hogy ez a drágítás sem szünteti majd meg a tejhiányt.
Későn jött. A jószágtenyésztés csaknem két évtizedes leépítésének a tejhiány az első kézzelfogható eredménye. Hogy a baj még nagyobb legyen, Slobodan Milosavljević köztársasági kereskedelmi miniszter tegnap délelőtt a B92 délelőtti rádióműsorában így nyilatkozott: a megoldást az intervenciós tejbehozatalban látja. Megdöbbentő! Nem kell miniszternek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, csak tisztességes feltételeket, felvásárlási árat, állami literenkénti prémiumot kell adni a mi gazdáinknak, s máris lesz elegendő tej. Sőt, még kivitelre is jut!
A kereskedelmi miniszter, aki előző mandátumában mezőgazdasági miniszter volt, hatalmas tudatlanságáról tett tanúbizonyságot. A behozatal végleg ellehetetlenítené a hazai tejtermelést, hiszen akkor nem csak a 10 egyednél kevesebb fejőstehénnel rendelkezők tehetnének lakatott az istálló ajtajára. Emlékeztetőül: éppen az említett „örökös” miniszter jóvoltából, azaz engedelmével importáltak először hatalmas mennyiségű tejport az országba, aminek következtében a tejgyárak bejelentették, nem hajlandóak felvásárolni a tejet a kisebb tejtermelőktől, úgymond azért, mert nem tudnak megfelelő minőséget produkálni.
A tejhiány nem utolsó sorban a téves, elhamarkodott privatizációnak az eredménye. Mert a Danube Foods Group uralja az öt legnagyobb szerbiai tejgyárat (közöttük az Imleket is), s azt csinálhat velük, amit akar. És annyit fizethet a tejért, amennyit akar. Félreértés ne essék, a Danube Foods nem azért jött ide, hogy befektessen, fejlesszen, hanem hogy vödörszámra vigye ki a profitot. Későn jött az állam reagálása is arra a tényre, hogy a Danube Foods monopolhelyzetet élvez a hazai tejpiacon, s hogy vissza is él azzal. Mit ér most már az, hogy az állam pénzbelileg is büntetné a tulajdonost, ha már a tejágazat a tönk szélére jutott? Mert nem lehet egy tollvonással vagy a drágítással jóvátenni azt, hogy a tejtermelőket évekig kizsákmányolták.
Kiút pedig mindig van. Például, hogy a kisebb tejtermelők szövetkezzenek, mint mondjuk a mačvai és kolubarai körzetek tejtermelői, akik megelégelték „a nagyok” önző üzletpolitikáját, és saját tejgyárat alapítottak.
