Az általános iskolákban még a betöltetlen munkahelyekre vonatkozó pályázatok sem zárultak le (Fotó: Horváth Ágnes)
A szóban forgó zentai iskolákban minden döntés, melyet az újonnan kinevezett iskolaszékek hoztak, érvénytelenné vált. Zenta polgármestere szerint ezeket a döntéseket az új iskolaszékeknek majd csak meg kell erősíteniük.
Mint ismeretes a zentai községi képviselő-testület júliusban az MNT javaslatait figyelmen kívül hagyva választott új iskolaszékeket és cserélt le iskolaszéki tagokat. Az MNT perre vitte az ügyet, és meg is nyerte. A Szerbiai Közigazgatási Bíróságtól a múlt héten érkeztek meg a zentai önkormányzatba azok a bírósági ítéletek, melyek kimondják a határozatok megsemmisítését. A Stevan Sremac Általános Iskola, a Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola és a Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola esetében júliusban teljesen új iskolaszéket neveztek ki négy évre, ezért ezen intézmények iskolaszékeit most megsemmisítették. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium és a Hófehérke Óvoda esetében csak egy vagy két személycsere történt, ezért ott csak az új személyek kinevezését semmisítették meg. A Gimnázium és az Egészségügyi Középiskola iskolaszékeinek megválasztása ügyében is pert indított az MNT, de az ezzel kapcsolatos bírósági döntések még nem születtek meg.
Širková Anikó, Zenta község polgármestere
A labda a zentai önkormányzat térfelén pattog, nekik kell sürgősen lépniük, mert ha az időhúzást választják, azzal egyes iskolák működését veszélyeztetik. Širková Anikó, Zenta község polgármestere azt mondta, újraindítják az eljárást és azokban az esetekben, ahol az MNT által javasolt tagoknál érdekütközést állapítanak meg, ott más javaslatot kérnek.
– Júliusban is figyelembe vettük az MNT javaslatát, szavaztunk róla, és nem fogadtuk el, a koalíciós többség döntött így. Nem igaz tehát dr. Korhecz Tamás azon kijelentése, hogy nem vettük figyelembe a javaslataikat. Az MNT által javasolt személyek némelyikénél érdekütközést találtunk, és a javaslataikhoz nem adtak indoklást. Csak a javasolt személyek nevét tüntették fel, mi meg találgattunk, kik lehetnek azok, néhányukat be sem tudtuk azonosítani. A Közigazgatási Bíróság egyébként azzal az indoklással semmisítette meg a határozatainkat, hogy azok nem tartalmaztak indoklást, az MNT elnöke pedig mást állít. Hogy mindenki elolvashassa a bírósági ítéleteket, kitettük a honlapunkra, jól látható helyre. Lehet, hogy hiba volt nem megindokolni a kinevezéseket, de ez nem is gyakorlat. 2002-ig visszamenőleg átnéztem a zentai iskolaszékek kinevezéséről szóló végzéseket, és egyik sem tartalmaz magyarázatot, sőt a szerb kormány kinevezésekről szóló végzéseiben sincs indoklás. Ebben az ügyben a bíró nem akart dönteni a lényegről. Most újraindítjuk az eljárást, és ha sikerül olyan helyzetbe hozni az ügyet, hogy döntésképes legyen, akkor a november 30-ai, keddi képviselő-testületen sürgősségi eljárással napirendre tűzzük, ha nem, akkor majd emiatt ismét összehívjuk a képviselőket. Az iskolaszékek eddig meghozott döntéseit több mint valószínű, hogy az új iskolaszékek az első ülésükön megerősítik, így nem lesznek érvénytelenek – mondta a polgármester asszony.
A Stevan Sremac Általános Iskola esetében szinte az intézmény működése forog kockán e miatt az ügy miatt. Sárosi Gabriella, az iskola igazgatója elmondta, hogy az új iskolaszék az elmúlt hónapokban több fontos kérdésről döntött, és ezek most mind megkérdőjeleződtek:
– Az iskolaszék elfogadta az éves működési tervet, az éves jelentést, az új fejlesztési tervet, szabályzatokat hozott és ezek most mind érvénytelenek. Még nyitva vannak a pályázatok a szabad munkahelyekre, 48 munkahely betöltéséről kellene döntenie az iskolaszéknek hamarosan, de fogalmam sincs, hogy így mit fogunk csinálni. Legelőször az oktatási minisztériumhoz és tartományi oktatási titkársághoz fordulunk tanácsért – mondta az igazgató.
A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium esetében egyszerűbb a dolog, ott ugyanis továbbra is döntőképes maradt az iskolaszék. Berec Kállay Patrícia, az intézmény jogásza elmondta, hogy az ő iskolaszéküket még 2007-ben választották meg, és most júliusban csak két tag leváltásáról és helyükbe két új személy kinevezéséről döntött a képviselő-testület:
– A bíróság azt a végzést semmisítette meg, amellyel a zentai kkt a két iskolaszéki tagot kinevezte, tehát a megsemmisítés csak arra a két új tagra vonatkozik, és nem az egész testületre. A mi iskolaszékünk működőképes, hiszen kilenc tagból áll, és a szóban forgó két személy nélkül is döntőképes. Azok a döntések tehát, melyek azóta születtek, továbbra is érvényesek. Várjuk a képviselő-testület következő végzését, mellyel kinevezi az új tagokat – mondta a jogász.
Az önkormányzatnak tehát sürgős teendői vannak. A közigazgatási perekről szóló törvény 30 napot irányoz elő az ügy lebonyolítására, de bizonyos körülmények között még 7+7 napot engedélyez, a kinevezéseket tehát akár másfél hónapig is el lehet húzni.