Már szinte minden megváltozott. Az egyszerűséget felváltotta a pompa a csillogás, a színek kavalkádja, a hideg vizet és a vödröt pedig a parfüm. Ma már szinte elképzelhetetlen a húsvét barka, tojásfa, különbözőképpen díszített hímes tojás, pihés kiscsibe és nyuszik nélkül. Már csak az elbeszélésekből tudjuk, hogy valamikor milyen fontos szerepe volt annak, hogy megszentelt sonka kerüljön az asztalra, vagy a legények lovaskocsival menjenek locsolkodni.
Takács Rózsi elmesélte, hogy ma már teljesen másként ünnepelik a húsvétot, mint valamikor.
– A menyem ilyenkor különböző tojásokkal díszíti fel a barkaágat, de én már nem vergődök vele. Hogy másutt díszítették-e régen a házat húsvétra, nem tudom, de nálunk nem volt semmilyen díszítés. Karácsonykor volt karácsonyfánk, meg szalmát is vittek be a házba, de a húsvétot csak a készülődés jelezte. Vagyis az, hogy ilyenkor a hagyományos ételek körül forgolódtunk – magyarázta Rózsika.
Megtudtuk, hogy nagy szerepet kapott akkor a nagypénteki böjt, külön ételekkel készültek arra a napra. Néhol csak pattogatott kukoricát lehetett fogyasztani, Rózsikáék családja nagypéntekre is készült.
– Sóbavízbe levest főztünk meg bodagot csináltunk. A bodagot úgy készítettük, hogy tojással meg sós vízzel meggyúrtuk a tésztát, a tetejét megkentük tojással, megszórtuk köménymaggal, majd pedig kemencében, később pedig a sparheltben sütöttük. Ebben nincs semmi zsiradék. Hasonló, mint a kenyértészta, csak nem tettünk bele élesztőt – magyarázta Takács Rózsi, majd hozzátette: – A kalácsot szombaton készítettük. Vagyis nagyszombatra csak egy nagy kalácsot meg kifliket csináltunk rendes, kelt tésztából. Majd húsvét napjára készült a sütemény, leginkább valamilyen tortaféle, vagy tortalapos, darabos sütemény, rétes. Már néhány nappal hamarabb elkezdtük ezeket a süteményeket csinálni, mert szombaton főztük a sonkát is – mondta.
Annak pedig hagyománya volt, hogy a megfőtt sonkát, a tojást és kolbászt el kellett vinni a délutáni misére, amikor a pap megszentelte, csak így kerülhetett az asztalra.
– Templomba is jártunk, pénteken, szombaton és vasárnap is. Ma már csak vasárnap járunk. Meg ma már előfordul, hogy még pénteken megfőzzük a sonkát, hogy kihűljön. Pénteken pedig veszünk egy fonott kalácsot, azt esszük egy kis tarhóval vagy joghurttal. Vagyis most is böjtölünk, csak már nem tartjuk annyira a szokásokat, mint akkor. Meg hát régen otthon többen is voltunk, akkor csináltunk tejeskávét a kalácshoz, de most már reggel inkább teát iszunk – mondta Rózsika, majd hozzátette: – De hagyományosan sonkát, kolbászt, tojást, tormát, minden elkészítünk szombatra. Vasárnap pedig birkapaprikást vagy bárányt eszünk. Nálunk hagyomány húsvétra báránypaprikást főzni meg baromfilevest – emelte ki.
A húsvéthoz hozzátartozik a tojásfestés is. Vannak olyanok, akik egész művészetté fejlesztették ezt. Különböző technikákat dolgoztak ki, hogy a piros tojás minél különlegesebb, tetszetősebb legyen.
– Mi tojásfestéket vettünk, azzal festettük be a tojásokat. Régebben csak piros tojást készítettünk, majd később jelentek meg azok, amelyeket kidolgoztak. Amikor kislány voltam, még nem voltak olyan díszek, amit ma a tojásra ragasztanak. A képek ragasztása később jött divatba, de ma már százféle módja van a tojásfestésnek – hallottuk Rózsikától: – Hallottam, hogy a vöröshagyma főtt héjának a levével is festették a tojást, de mi nem így csináltuk. Festéket vettünk, amiben megfőztük a tojásokat. Meg aztán mindig dolgoztunk, és az ilyesmire nem fektettünk olyan nagy hangsúlyt. A munka volt az első, az én apám mindig csak azt hajtotta, hogy dolgozni, dolgozni, dolgozni. De azért mindig festettünk piros tojást, és vártuk a locsolkodókat is – mondta. A piros tojás tányérra került, amit később a locsolkodóknak ajándékoztunk. A locsolkodók pedig érkeztek lovaskocsival vagy gyalog. Szappanos vízzel, esetleg csak jó hideg vízzel meglocsoltak bennünket, lányokat, különböző fortélyokat alkalmazva vagy anélkül.
– Hozzánk leginkább a rokonok, ismerősök jöttek, vagy amikor már nagylány voltam, az ismerős fiúk is eljöttek. Nagy a rokonság nálunk, és főként ők jöttek. Nagyon sok locsolónk volt, és divat is volt, hogy a férfiak mentek locsolkodni. Szappanos vizet használtak, meg sokszor tiszta vizet locsoltak a lány kezére, nyakára, hajára, vagy ahova sikerült. Engem soha nem locsoltak meg olyan nagyon, de mondják, voltak olyanok, akiket alaposan megöntöztek. A locsolkodók piros tojást kaptak vagy virágot. Tulipánt, rozmaringot vagy szegfűt tűztek rájuk a lányok. A mai világban minden le lett egyszerűsítve, leginkább csak egy narancsot adnak nekik. Régen a süteményen kívül még ennivalóval: sonkával, kolbásszal, tormával és tojással is megkínálták őket, de ez most már kiment divatból – emelte ki Rózsika, majd hozzátette: – A két fiú: a fiam és az unokám a mai napig jár locsolkodni. Mindig együtt szoktak menni. Körbejárják a rokonokat, a jó barátokat. Egy egész napos munka ez. Dominika, a kis unokám pedig otthon várja a locsolkodókat, és náluk nagyon sokan megfordulnak minden évben, mert a menyem és a mi részünkről is nagy a rokonság.
