J úlius 14-én a Bastille eleste napján ünnepelte 19. születésnapját a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. Azért választották ezt a jeles évfordulót a párt megalakításának napjául, mert ez egyben a gonoszság, a terrorizmus, az igazságtalanság és persze a Bastille elestének napja is. A héten az Újvidék közelében lévő Čenejen a 137. tanyán kisebb születésnapi buli keretében emlékeztek meg az eltelt időszakról. Mi a párt alapítójával és elnökével, Nenad Čanakkal beszélgettünk ez alkalomból.
Mit tart a legfontosabb eseménynek a VSZL életében az elmúlt 19 évben?
– Számomra az a leglényegesebb, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga fennállása óta, a sok általunk szervezett politikai akciókban, amelyeket hol a parlamentben, hol az utcán, tüntetés vagy egyéb tiltakozás formájában valósítottunk meg, soha senki nem esett áldozatul. Azért fontos ez, mert a liga 19 éven át egyszer sem került olyan helyzetbe, hogy felelősségre vonható lett volna azért, mert valaki megsérült, vagy – ne adj' Isten – áldozatul esett a mi általunk szervezett megmozdulás miatt. Bizony ez nagy dolog itt nálunk, Szerbiában, és ezzel nagyon sok itteni párt nem dicsekedhet el.
Mi volt a legnehezebb pillanat a törekvéseik megvalósítása során?
– Az volt számunkra a legnehezebb, hogy kitörjünk a névtelenségből, mert itt a névtelenség sajnos minden olyan pártnak a végzete, amely nem tud Belgrádban működni, és amelyik ilyen vagy olyan okból kifolyólag Belgrád számára teljesen szükségtelen. Mi jól beillettünk ebbe a kategóriába, ezért alaposan meg kellett harcolnunk azért, hogy kitörjünk a névtelenségből.
Amíg Ön volt a Tartományi Képviselőház elnöke, addig nagy befolyása volt a vajdasági politikai életre, vajon elégedett-e azzal az eredménnyel, amit a négyéves mandátuma idején fel tudott mutatni?
– Abban az időben bizony nagyon kevés eszköz állt rendelkezésünkre, hogy intézkedni és lépni tudjunk, ugyanis mindent behatárolt a Milošević által meghozott alkotmány, s csak annak keretei között tudtunk mozogni. Nem is gondoltunk akkor arra, hogy ezt egy újabb alkotmány fogja követni, amely még az akkorinál is rosszabb lesz. De ha visszatekintünk most arra az időszakra, akkor mindenképpen emlékeztetni kell arra, hogy a Vajdaság költségvetését 300 szorosára tudtuk emelni az adott négy év során, hogy a Vajdaság abban az időben kapott zászlót és jelképet, hogy a Vajdasági Tudományos Akadémia visszanyerte létjogosultságát, de talán a legnagyobb sikernek azt könyvelném el, nem engedtük meg, hogy a Vajdaság kérdése és a vajdaságiak mint külön fogalom feledésbe merüljenek. Oda hatottunk, hogy amikor a Vajdaság kérdéséről tárgyalnak, akkor mi megkerülhetetlenek legyünk, kikérjék a véleményünket, és beleszóljunk abba, ami bennünket érint. Ez a harc még nem fejeződött be, mert minden alkalmat megragadnak arra, hogy bennünket, vajdaságiakat félresöpörjenek, de ezt nem szabad hagynunk.
Elégedett-e azzal, ahogy ma a Vajdaságot irányítják a tartományi politikusok?
– Az adott keretek között, én nem hiszem, hogy sokkal jobban lehetne kormányozni a tartományt. Amit szerintem nem jól csinálnak, nem más, mint ahogyan manapság a Vajdaság bizonyos helyzetét bemutatják. Konkrétan arra gondolok, hogy túlságosan elenyésző dolgokat mutatnak úgy be, minthogyha az nagy siker és eredmény lenne, vagy kisebb, hogy ne mondjam, mellékes lépéseket oly módon tárnak a nyilvánosság elé, mintha az hatalmas, előremutató törekvés lenne. A vajdasági statútumról szóló történet talán erre a legjobb példa, mert a statútumra nagyon sok szót elpazaroltak, pedig ha egy kicsit jobban belemerülünk a kérdésbe, akkor azt látjuk, hogy a statútum nem jelent számunkra se törvényhozó, se bírói, se végrehajtó hatalmat, de még a javaink fölötti joggyakorlást se hozza magával, sőt a forrásainkkal se rendelkezhetünk. Ma ott tartunk, hogy Szerbiában minden község, hogy ne mondjam, minden helyi közösség azzal dicsekedhet, hogy több államalkotói elemmel és az autonómia ilyen-olyan hatáskörével van felruházva, mint Vajdaság Autonóm Tartomány.
A statútum körül kialakult hercehurcának látja-e a végét?
– Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a vajdasági statútum egy olyan alkotmánynak a terméke, amelyet mindenféle demokratikus kellék mellőzésével hoztak meg annak idején. Ezen alkotmány megfogalmazásában a Vojislav Šešelj vezette SZRP is részt vett, akik azzal dicsekedtek, hogy a legnagyobb siker az, hogy a Vajdaság e helyzetének megfogalmazásakor sikerült Koszovót is belefoglalni az alkotmányba, ezért olyan módon született meg az állam legmagasabb szintű jogi okmánya, amely meghatározta a folyamatos szükségállapot koordinátáit. Erről a szükségállapotról már tudjuk, hogy a demokratizmus minden formáját mellőző szervek elképzelése volt. Nekünk itt nincs többé szükségünk ilyen rendkívüli állapotra, nekünk bizony a szükség- és rendkívüli helyzet helyett rendes törvénybe szedett és megfogalmazott helyzet kell ezen a területen, amelynek során Szerbia az Európai Unióhoz csatlakozik, a Vajdaság pedig eurorégió lesz. Ezt nevezem én szabályozott és rendszerezett állapotnak. Mi már 19 évvel ezelőtt megmondtuk, hogy a határokat nem megváltoztatni kell, hanem fellazítani, megszüntetni, 19 évvel ezelőtt figyelmeztettünk a nacionalizmus veszélyességére. Ugyanakkor harcoltunk az antifasizmus és a totalitarizmus ellen, s akkor már követeltük a Vajdaság autonómiáját. Mint mondtam, 19 éve nem változott az elvi hozzáállásunk, de ami engem megijeszt, az az, hogy most, ennyi év múltán ugyanazok a témák váltak időszerűvé, mint amelyek akkor voltak.
Mégis Ön szerint el fogják végre fogadni a statútumot?
– Erre én igazán nem tudok felelni. Viszont határozott meggyőződésem, hogy ez kizárólag a demokrata párton belüli belső viszonyok alakulásától függ.
