2024. december 22., vasárnap

Érdemrenddel tüntették ki az államfőt

A Szerbiai Népfelszabadító Háborúk Egyesületeinek Szövetségének (SUBNOR) képviselői ma a Harcos-érdemrendet nyújtották át Aleksandar Vučić államfőnek.

A magyarázat szerint a kitüntetést azzal érdemelte ki, hogy a hatalomra kerülését követően „változásokat vezetett be az országban, visszatért a szerb nép antifasiszta, felszabadító és győzedelmes hagyományaihoz", áll az elnökségi közleményben.

Belgrád második világháború alatti felszabadításának évfordulója kapcsán megrendezett találkozón a SUBNOR képviselői hangsúlyozták, hogy Vučić támogatásának köszönhetően a szervezet házigazdája lesz az idei Európai Antifasiszta Konferenciának.

– Nemcsak visszaadta a Népfelszabadító Háborúk harcosainak becsületét és megmentette őket a feledéstől, hanem visszaadta a NATO-agresszió ellen harcolók becsületét is – áll egyebek mellett a szervezet közleményében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás