A Szabadka szívében 1853-ban felépült, a Pest városához címzett szálloda és vendéglő ma már nem létezik. Lebontott falai helyén most az új színházépület betonfalai meredeznek az ég felé. Pedig a '70-es évek végén, '80-as évek legelején a színházi előadás után még mi, kispénzű középiskolások is általában ebbe a vendéglőbe tértünk be teára, forralt borra, kis pohárka tömény italra.
Akkor már régóta Beograd vendéglő volt a neve. Egykori fénye megkopott, csak részleteiben emlékeztetett azokra a hajdanvolt időkre, arra a régi Szabadkára, amikor nagybirtokosok, ügyvédek, úri dámák ebédeltek, vacsoráztak, kávézgattak itt.
E letűnt világról jeladás az a sok tekintetben rendhagyó kiadvány, Maczicza Anna szakácskönyve, amely e napokban jelenik meg. A szlovák anyanyelvű szakácsnő a húszas években Zomborból érkezett az előkelő szabadkai vendéglő konyhájába dolgozni. Saját receptjeit mindig újabbakkal gazdagította, sok esetben feltüntette azt is, kitől kapta. A recepteket lediktálók között van az Aranybárány tulajdonosának, Lichtnecker Gergelynek a felesége is, csakúgy mint Zsenka nagyságos asszony, aki a Lloyd szálló tulajdonosnője volt. 1945 táján pedig Prokesch nagyságos asszony is megjelenik a háborús évek nélkülözéséhez igazított receptekkel. A szakácsnő füzetét Rabstein-Váradi Márta őrizte évtizedeken keresztül. Ő az 1906-os felújítást követő időszak meghatározó bérlőjének, Tumbász Lázárnak az unokája. A két világháború közötti időszakban – kisgyerekként – nemcsak az étteremben, kávéházban töltött el sok időt, hanem a konyhában is, ahol Anna is dolgozott.
Receptgyűjteménye egy letűnt világ emlékezete, mint ahogyan dr. Papp Árpád néprajzkutató is utal rá előszavában. Maczicza Anna szakácskönyve hű képet ad egy adott kor, egy város mindennapjairól, ízlésvilágáról. Ez talán az egyetlen szakácskönyv, amely nem közöl ételekről ínycsiklandó fotókat.
Az illusztrációkon a Pest szálloda megmaradt tervrajzai, a fotográfiákon az étterembelső a pincérekkel, pikolófiúval, egy vigadozó társaság, a vendéglő teraszáról a korzózókat nézegető vendégek, a pazar étkészlet, a gondosan hímzett, T. L. monogramos asztalterítő. Egyik képről a népes konyhai személyzet néz ránk.
A szabadkai Kiss Lajos Néprajzi Társaság a kiadó, a szerkesztő, az elő- és utószó szerzője dr. Papp Árpád, a társaság elnöke. Az említett fotográfiák Rabstein-Váradi Márta és Prokes Szabolcs fényképgyűjteményéből származnak. A Grafoprodukt nyomdából a napokban kikerülő kiadványt 500 számozott példányban adják ki, ára 500 dinár.
A receptek nemcsak nyomtatásban szerepelnek, hanem a füzetlapok másolatain is, Anna asszony szálkás betűivel, bejegyzéseivel („jó”, „kipróbáltam”, „Huncutka, az én kedvenc tésztám, kaptam Rosner nagyságától”).
Ezeket a tortákat, édes és sós süteményeket, sülteket, egytálételeket a mai háziasszony is el tudja készíteni. De a könyv egy letűnt világnak is emléket állít, hisz a süteménykészítés fortélyain túl a város egykori szellemisége, az akkori emberek sorsa, titkai is felsejlenek a könyv lapjain.
