A robusztus termetű Palma pártvezetőt, Jagodina polgármesterét az a megtisztelés érte, hogy eseményekben, fordulatokban bővelkedő életében először hívták meg az Egyesült Államok függetlenségi napja alkalmából Amerika belgrádi nagykövetségén megrendezett ünnepségre. Valamilyen elvitathatatlan érdemeket szerzett, s emiatt törölték azokat a csúnya szeplőket, amelyek miatt eddig nem léphetett az USA és az Európai Közösség földjére. Az ünneplők között ott feszíthetett Miroslav Mišković is, aki eddig szintén a nem kívánatos személyek névjegyzékén szerepelt. Nem tudhatjuk, mivel érdemelte ki, hogy módosult megítélése. Érjük be annyival, ahogyan a dicsőség, az evilági bűnök is mulandóak és törlendőek.
A fennkölt ünnepséget beárnyékolta az amerikai nagykövetnek a szerbiai illetékesekhez intézett, a diplomáciai megfogalmazást mellőző követelése: haladéktalanul zsuppolják vissza Miladin Kovačevićet, New York állam egyetemista kosárlabda-válogatottjának korábbi oszlopos tagját, mert agyba-főbe vert, s életveszélyes sérüléseket okozott egy huszonkét éves fiatalembernek.
A brutális erőszakos cselekményről a rendőrség 120 oldalas jegyzőkönyvet készített, majd az ügyészség elrendelte a garázda őrizetbe vételét. Miután a szülei letétbe helyeztek 100 000 dollár óvadékot, Kovačević kiszabadult. Elvették tőle útlevelét, s megtiltották neki az országból való távozást.
Eddig még minden rendjén lenne, ha nem lép a színre Szerbia New York-i konzulátusa, amely kötelességének érezte, hogy egy kocsmai duhajkodót kimenekítsen a démon markaiból: ideiglenes úti okmányokkal látta el, s Kovačević háborítatlanul hazautazhatott.
Felhördült az Egyesült Államok közvéleménye, sajtója, több neves személyisége és törvényhozója, s Kovačević kimenekítését az amerikai igazságszolgáltatás arcul csapásának minősítették. Egyöntetűen követelték, hogy Washington gyakoroljon hatékony nyomást Szerbiára, egyebek között azzal, hogy felfüggesztik a hozzávetőleg tizenhat millió dollár segély folyósítását.
Mint ahogyan e tájon már meghonosodott gyakorlat, a sajtó világnézetétől függően eltérően értékelte e nemzetközi botrányt és főkolomposainak cselekedetét. A parlamenti demokrácia elveit valló lapok elítélték Kovačević önbíráskodását, fizikai erejével való brutális visszaélését, hiszen két méternél magasabb, kisportolt termetével egy valamivel több mint 60 kilogrammos vézna fiatalember nyakkendőjét megragadva földre rántotta, majd többször teljes erejével fejbe rúgta.
Mint a rendőrségi jegyzőkönyvben olvasható, az erősen ittas sértett izgágán viselkedett, de senki sem akarja elhitetni velünk, hogy egy izompacsirtának nem volt más módja sportszerű, emberséges lecsillapítására.
Az önmagát hazafiasnak, a nemzeti ügy védelmezőjének feltüntető sajtótermékek makulátlan lovagnak, vitéznek, már-már egy mai Miloš Obilićnak ábrázolják Kovačevićet, aki erkölcsi kötelességének érezte egy leány becsületének megvédését. Mi mást tehetett volna, mint móresre tanítani egy hitvány alakot, aki zaklatott egy hölgyet, még a popóját is megcsipkedte. E lapok helyeslik a konzulátus eljárását, mert ellenkező esetben, az amerikai elfogult bíróság súlyos börtönbüntetésre ítélte volna e nemes ügy védelmezőjét. Értelmezésük szerint, ha Kovačevićet törvénysértően kiadják Amerikának, akkor ez azt bizonyítja, hogy Szerbia vazallus állam.
Az önbíráskodás, az igazságszolgáltatás kisajátításának, egy erejét fitogtató fenegyerek dicsőítése társadalmilag rendkívül veszélyes, mert félő, hogy követői lesznek.
A nálamnál jóval bölcsebbek ezt úgy fogalmazták meg, hogy senki sem vehet parazsat a kebelére, hogy ne égesse meg bőrét.
