Most ne bonyolódjunk bele, hogy Ivica Dačić mennyire vallja magáénak a parlamenti demokrácia elveit, mennyire szívügye Európa. Azt se firtassuk, még mindig úgy gondolja-e, ahogyan azt Slobodan Milošević utódjának megválasztása utáni székfoglalójában megfogalmazta: senkinek sincs joga azt állítania, hogy nem fogunk háborúzni, minden eszközzel megvédjük Kosovót.
Most ne bonyolódjunk bele, hogy Ivica Dačić mennyire vallja magáénak a parlamenti demokrácia elveit, mennyire szívügye Európa. Azt se firtassuk, még mindig úgy gondolja-e, ahogyan azt Slobodan Milošević utódjának megválasztása utáni székfoglalójában megfogalmazta: senkinek sincs joga azt állítania, hogy nem fogunk háborúzni, minden eszközzel megvédjük Kosovót.
Kardcsörtető szónoklata után magasra csaptak az indulatok, keményen bírálták, még Koštunica is elhatárolta magát tőle. A tanulékony, rugalmas Dačić levonta a tanulságot. A legutóbbi választási hadjáratban Kosovo ürügyén nem szította a nemzeti szenvedélyeket. Nem követte el Koštunica hibáját, aki a radikális eredeti szabvány hamisítványának tűnt.
Még egyetemi hallgatóként élénk politikai tevékenységet fejtett ki. Élen járt a háborút ellenző absztrakt pacifisták, a külföldi bérencek, a hazafiatlan elemek és más kártékony akárkik elleni harcban. Gazdag tapasztalatára égetően szüksége lesz, hiszen Szerbia első rendőreként nem egy kényelmes fotelben trónolhat, villamosszékre emlékeztető valamiben foglalta el helyét. Elődei közül ugyanis ketten közúti szerencsétlenségnek estek áldozatául, ketten szolgálati fegyverükkel vetettek véget életüknek, eggyel gyilkos merénylet végzett. Egy-két kivétellel a többieket érdemeik jegyzőkönyvi elismerése nélkül menesztették.
A tragikus sorozat Slobodan Penezić Krcunnal kezdődött, aki 1946-tól kezdve irányította a Belügyminisztériumot kesztyűsnek nem nevezhető kézzel. Máig tisztázatlan körülmények között közúti balesetben szörnyethalt. A hivatalos változat szerint új szolgálati autójával 130 km-es sebességgel száguldott. A zuhogó eső ellenére nem lassított, az autó megcsúszott, s fának rohant.
Miért kételkednénk abban, hogy Dragan Jočić belügyminiszterként állami érdekből tervezte bekapcsolódását a vadászatba, mégpedig olyan gyorsan, hogy a Belgrád – Niš autóúton sofőrje elveszítette uralmát a kormány felett, s a szolgálati terepjáró többször felborult. Az akkori belügyminiszter olyan súlyosan megsérült, hogy többé nem állhat talpra.
Sajátosan nézett szembe egyéni felelősségével Zoran Sokolović köztársasági, majd szövetségi belügyminiszter: főbe lőtte magát. E tisztségeket töltötte be a horvátországi, boszniai háború, a több száz máig tisztázatlan gyilkosság idején.
Szerbia belügyminisztere abban az időszakban, amikor az éj leple alatt elfoglalták, megszállták a Szövetségi Belügyminisztériumot. Hazugság, válaszolta akkor Sokolović, nem éjszaka, hajnalban történt az akció. Az alkotmány, a törvény megsértését nem érzékelte.
Szintén szolgálati fegyverével vetett véget életének az októberi események után Vlajko Stojiljković háborús bűncselekményekkel gyanúsított volt belügyminiszter. A Szövetségi Képviselőház lépcsőin nagyszámú újságíró, közéleti személyiség, járókelők tömegének szeme láttára előrántotta pisztolyát, s főbe lőtte magát. A sűrűn gépelt 15 oldalas búcsúlevelét azzal fejezte be, hogy ,, az ország polgárai, a hazafiak tudni fogják, miként álljanak bosszút halálomért.”
Nem is tudom, minek nevezzem, a sors fintorának vagy iróniájának, hogy még poroszkáló rendőrként, majd a valamennyi frontot megjárt főtisztként sok tapasztalatot gyűjtött Radovan Stojičić Badža rendőrtábornokot, megbízott belügyminisztert miként hagyta cserben veszélyérzéke, óvatossága, hogy háttal ült egy olyan zsúfolt kávéház ajtajának, amelyben számos alacsonyabb és magasabb beosztású katona- és rendőrtiszt vendégeskedett. A besurrant gyilkos alapos kiképzésre valló, mérnöki pontossággal leadott sorozattal leterítette a tábornokot, s amilyen észrevétlenül osont be, ugyanúgy illant el. Az első lövés eldördülése után a katonai és bűnügyekben jártas vendégek földre vetették magukat, s a gyilkosról még fantomkép sem készülhetett.
A gyorsított eljárással számos kiebrudalt belügyminiszter közül a legismertebb Aleksandar Ranković. Őstehetségnek képzelte magát, iskoláztatásának költségeivel nem terhelte meg az állampénztárt, beérte a négy elemi befejezésével. Arról álmodozott, hogy rendőr lesz, s a háború után vágya teljesült. Mint belügyminiszter közvetlenül irányította a titkosrendőrség, az UDBA megszervezését, majd a Szovjetunióval való szakítás után a tényleges vagy vélt ellenfelek elkülönítésére szolgáló tábor létrehozását a Goli otokon.
Menesztésének oka mind a mai napig nem teljesen tisztázott: 1966-ban a legfelsőbb pártvezetőség tagja, az ország alelnöke is. Miért lett kegyvesztett? A korabeli sajtó azt írta, hogy lehallgató készüléket helyezett el még Tito hálószobájában is. Más forrás szerint kiépítette hálózatát, amelynek révén a hatalom átvételére készült. Tito teljes, hivatalos életművének bemutatásaként elképzelt Josip Broz Tito összegyűjtött művei című kiadvány több mint 30 kötete jelent meg az előirányzott 60 – 80-ból. A Rankovićra vonatkozó adatok már nem említették a lehallgató készüléket, a hatalmi harcot. A valamennyi könyvet kiegészítő Jegyzetekben szó szerint azonos szöveg olvasható: ,, A szocialista önigazgatás fejlesztésével és a nemzeti egyenjogúság politikájával szemben tanúsított bürokratikus-dogmatikus magatartása, és az állambiztonsági szolgálatban betöltött tisztségével való visszaélése miatt leváltották, majd kizárták a JKSZ-ből.”
Ranković 1983. évi temetése tömeges megmozdulást robbantott ki. Több tízezren kísérték utolsó útjára, s nem tudni, hogy a sokaság az elhunyt iránti tiszteletét fejezte-e ki, vagy az akkori rendszer ellen tüntetett, vagy egy ébredező nacionalizmus próbálgatta erejét.
Szerbia legképzettebb belügyminisztereként tartják számon Svetomir Lalovićot, aki a hírhedt 8. ülés idején belügyminiszter volt. Feltűnt, hogy hangosan nevetett az egyik frakciót támogató táviratok özöne tartalmának ismertetésekor. Ő csak tudta, hol fogalmazták meg, s honnan küldték az üdvözleteket. Mint képzett szakember sejtette, milyen irányt vesznek a fejlemények. Hangos kacaja végzetes előjelnek bizonyult. Nem sokkal az ülés után az állambiztonsági szolgálat főnökével, számos osztályvezetővel együtt menesztették, s helyüket az új irányvonalat a maradéktalanul és gondolkodás nélkül kiszolgálók foglalták el.
Egyöntetű vélemény szerint Szerbia rendőrsége ekkor indult el a lejtőn. Fokozatosan elmosódott a határ a törvény védelmezői és megsértői között.
Ha rendőrügyekben teljesen beavatatlan, járatlan egyén tanácsot adhatna az újdonsült belügyminiszternek, akkor felelős tisztsége iránti illő tisztelettel felhívná a figyelmét arra, hogy óvakodjon az új kincstári autóktól, ne használja szolgálati fegyverét, s bizalmasai legyenek résen, miről susmognak főnökük háta mögött.
