Végtelennek tűnő csaknem másfél évtized után végre egy reménykeltő, igazán jó hír: elcsípték Európa szívében a lehető legsúlyosabb bűncselekmények elkövetésével vádolt Radovan Karadžićot. Szerbia ezzel jelentős lépést tett, hogy befogadják az európai népek családjába, s ezúttal nem állhat meg félúton, mert a büntetés, a kiközösítés, a kiátkozás terhe olyan súlyosan nyomasztja, hogy összeroppanhat.
A remélhetőleg egyre kevesebbek által, Bosznia legkiválóbb szerb hazafiaként tisztelt Karadžić montenegróiként született a Durmitor csúcsán levő isten háta mögötti, vagy úgy is mondhatnánk, színe előtti neve nincs faluban, amelyet egyetlen hegyi ösvény kötött össze a világgal. Kora ősztől késő tavaszig a magas hó miatt elszigetelten éltek, egyetlen szórakozásuk a guzlicázás, a török hódítók és kiszolgálóik elleni harcról szóló emlékek felidézése maradt. A gyermek Karadžić a mítoszok, a történelem népi értelmezésének világában nőtt fel, s magába szívta a mohamedán vallásra áttértek gyűlöletét, akiknek kiirtását környezetének hitvilága hőstettként dicsőítette.
Gyermekfejjel került Szarajevóba. Egyetemista korában kedvelte a bohém életet, a művészek társaságát. Abban az időben kezdett rímeket faragni, sőt drámaírással is próbálkozott. Mint a depresszió szakorvosáról nem állítható ki jeles erkölcsi bizonyítvány. Még a béke esztendeiben sokan kérték segítségét. Egyfelől olyanok, akik el tudták képzelni életüket a katonai szolgálat letöltése nélkül is, másfelől pedig olyanok, akik rokkantsági nyugdíjba kívántak vonulni. Karadžić – felekezetüktől, nemzetiségüktől függetlenül – mindenki rendelkezésére állt. Segítőkészségének ára és tiszteletdíja örök titok maradt.
Megkérdőjelezhető emberi értéke is: okirat-hamisítás és sikkasztás gyanújával több hónapig sínylődött vizsgálati fogságban. Perének kezdetéig szabadlábra helyezték, de nem állt bírái elé, mert Boszniában elszabadult a pokol, amelynek kitöréséért Karadžićot súlyos felelősség terheli.
Nem érezte magát otthonosan Szarajevóban, sőt gyűlölte. Amikor költőnek képzelte magát, szerzeményeiben lelkesen ábrázolta az égő városokat. Fűzfapoétai ábrándozásaiban Szarajevó a tűz martaléka, még abban az időben, amikor eltérő nemzetiségű és vallású lakosai békésen sétálgattak az utcán, abban a meggyőződésben, hogy ez így marad örökkön-örökké.
E szörnyeteg születésénél ott bábáskodtak Slobodan Milošević bizalmi emberei, mert tudták, hogy hűséges vazallus lesz, hiszen zsarolható gyarlóságainak nyilvánosságra hozatalával. Súlyos felelősség terheli az értékeset, maradandót teremteni képtelen álértelmiségieket, mert leplezték rémtetteit, amelyeket hazafias cselekedetnek tüntettek fel.
Nem mentesülhetnek a felelősség alól a világ vezető államai sem, hiszen éveken át tétlenül eltűrték városok lerombolását, falvak felperzselését, lakosaik kifosztását, lemészárlását, elűzését. Bizonyítékokkal rendelkeztek Srebrenica lerohanásának és a népirtásnak az előkészületeiről, s semmit sem tettek meggátolására.
Karadžić után Mladić és Hadžić esetleges letartóztatása esetén Szerbia a kezdet kezdetén lesz egy egészséges, életképes társadalom kiépítésében. A legégetőbb feladat az igazságszolgáltatás megtisztítása a korrumpáltaktól, a bűnüldözői testületekben éles határ meghúzása a törvény védelmezői és megsértői között. Életet lehelve a gazdaságba, távlat nyílhat a polgárok előtt, s Szerbia eltávolodhat a szakadék széléről, ahol évek óta tántorog.
