Van valami jelképes abban, hogy Radovan Karadžić őrizetbe vételének napján Dušan Tadić letöltötte húszévi börtönbüntetésének kétharmadát, s jó magaviseletével kiérdemelte szabadon bocsátását. A boszniai háborúban megszedte magát, Németországba szökött, az utcán ismerte fel a szülőföldjükről tömegesen elűzöttek közül valaki. A hatóságok nem sokat bíbelődtek vele, Hollandiába zsuppolták, s ő lett a sheweningeni fogda első rabja.
Falubelijei, korábbi barátai, ismerősei ellen elkövetett hátborzongató gonosztettei ellenére e kéjgyilkos viszonylag enyhe büntetéssel megúszta, mert a törvényszék úgy ítélte meg, hogy közlegényként hajtotta végre a közös bűncselekmény elkövetésére szövetkezett bűnbanda, közöttük az egyik főkolompos, Karadžić parancsát.
Nem tudni, hogy Karadžić ugyanabba a zárkába került-e, ahol ez az önmagát ártatlannak valló, semmilyen bűnbánatot nem tanúsító, lelkiismereti bántalom nem gyötörte híve raboskodott.
Az már nem találgatás, hogy Karadžić kiadását hivatalosan a nemzetközi kötelezettség teljesítésével indokolták meg. Elhallgatták azokat a rémálomnál is szörnyűbb bűncselekményeket, amelyekkel terhelik. Ezzel elodázták azt, hogy a szerb nép szembenézzen azzal, hogy egy sikkasztó, okirat-hamisító, szenvedélybeteg, orvosi esküjét megszegő egyén mit követett el nevében. Tapintatosan természetgyógyásznak titulálták, holott büntetendő kuruzslással csalta ki hiszékeny emberek, saját nemzettársainak pénzét.
De egyáltalán számon kérhető-e erkölcs olyan egyénen, aki nem a sajtóban emlegetett rumai hasonmásának, hanem orvlövészei áldozatának, szarajevói szerb nevét sajátította ki? Karadžić előszeretettel dr. Davidként mutatkozott be. Maradjunk annyiban, veszély fenyegette a Davidok, a Muharemek, de a Draganok életét is országlása alatt.
Amikor Zoran Đinđić kormánya 2001-ben úgy döntött, hogy Szerbia nem maradhat örökösen Slobodan Milošević túsza, s kiadta Hágának, a közvélemény fellélegzett. Abban reménykedett, hogy érzékelhetően javul az életszínvonal, az ország elfoglalhatja az őt megillető helyet Európában.
Sajnálattal tapasztalhattuk, hogy az események nem a várakozásoknak megfelelően alakultak.
Amikor Vojislav Šešelj több okból rákényszerült, hogy feladja magát Hágának, ismét felcsillant a remény, hogy szebb, nyugodtabb napok köszöntenek Szerbiára és polgáraira. Sajnálattal tapasztalhattuk, hogy kedd éjszaka azok támadtak rá a rendőrökre, akik akkor születtek, amikor Šešelj nyíltan hirdette vért követelő fajelméletét. Annyi más mellett ez is az ára annak, hogy elmaradt a közelmúlttal való őszinte szembenézés, a kártékony eszmékkel való kemény leszámolás.
Karadžić kiszolgáltatásával Szerbia jelentős lépést tett, de ezúttal nem állhat meg, nem tétlenkedhet, s a nemzetközi törvényszék előtt felelnie kell tetteiért a rejtőzködő tömeggyilkosnak és az anyagmozgatóból lett államfőnek.
Ne ámítsuk magunkat: ezzel csak enyhül a nyomás, kevésbé nyomasztó a kiátkozás terhe. Európa csak akkor fogadja vissza soraiba Szerbiát, ha nem rejtegeti hivatalos személyeinek segítségével Amerikából kicsempészett izompacsirtát, aki erőfitogtatásból agyba-főbe vert egy nálánál jóval gyöngébb fiatalt, ha három amerikai állampolgár likvidálásával megalapozottan gyanúsítható csendőrtábornok nem tanú szerepében tetszeleg, hanem a vádlottak padjára ültetik.
