Milyen magatartást tanúsít majd Radovan Karadžić a hágai törvényszék előtt? Vajon megkísérli-e a bírósági tárgyalást átalakítani politikai vitaklubbá? Vagy a boszniai háborút a tragikus történelmi múlt folytatásának tünteti-e fel, amelynek meggátolása ellen semmit sem tehetett? Az sem zárható ki, hogy az etnikai tisztogatásra, fosztogatásra, a térkép átrajzolására szövetkezett, Bosznián kívüli bűnbanda jelentéktelen alakjának állítja be önmagát. Esetleg védekezését arra alapozza majd, hogy a rákényszerített tisztséget azért vállalta el, hogy minden tőle telhetőt megtehessen a szörnyűségek mérséklésében, mert ha mást helyeznek helyére, még többen áldozatul esnek. Az is elképzelhető, hogy azzal védekezik majd, csupán parancsot teljesített, s név szerint felsorolja a rémtettekért felelősöket.
Az sem hihetetlen, hogy büntetése csökkentésének reményében elismeri bűnösségét, s megbánást tanúsít. A hírmagyarázók egy része úgy értékelte, hogy ezt már részben meg is tette az amerikai kormányzattal kötött titkos alkura hivatkozva, amely szavatolta, hogy nem vonják felelősségre tetteiért, ha lemond minden tisztségéről, s teljesen visszavonul a közéletből.
Ne tévelyegjünk tovább a találgatások ingoványos talaján, szorítkozzunk a megdöbbentő valóságra. Az igazságszolgáltatás elé került gonosztevők közül mindössze néhány ismerte el bűnösségét, s tanúsított megbánást. Biljana Plavšić, Karadžić alvezére majd utódja, elsőnek mondta ki, hogy ,, bűnös vagyok, mert részt vettem az emberiség elleni bűncselekményekben, emberek politikai, faji, vallási alapon való üldözésében. Elnézést kérek a cselekedeteim miatt áldozatul esettektől és azoktól, akiknek szenvedést okoztam”
Ennél többre nem mutatott készséget. Nem fedte fel, kik, hol tervelték ki a népirtást, falvak, városok kifosztását, felperzselését. Visszautasította a bűntársai elleni tanúvallomást is.
Elátkozom a karom, amellyel kioltottam embertársaim életét, fájdalmat, szenvedést okoztam ártatlan embereknek – mondta bűnbánó vallomásában Predrag Banović. Beismerte, hogy a hírhedt Keraterm tábor őreként öt foglyot meggyilkolt, huszonhetet kegyetlenül bántalmazott. A beismerő vallomás és a vádalku után a védelem és a vád javaslatára a bíróság nyolc évi börtönbüntetésre ítélte.
Ezzel lezárult a Banović ikertestvérek ügye. A nemzetközi csapatok kötelékében szolgált cseh rendőrök csípték el őket valahol Boszniában, s bár kezdetben körömszakadtáig tagadták, hogy ők lennének a brutalitások miatt rettegett fivérek. A hivatalos változat szerint minden kényszerítő eszköz nélkül , önként és önszántukból végül beismerték: ők a körözött szökevények. Hágába való szállításuk után tisztázódott a személycsere, s szabadon engedték őket, hogy gyógykezeljék sérüléseiket, amelyek - ismét a hivatalos változatból idézve - akkor keletkeztek, amikor gátolták a hivatalos személyeket feladatuk végrehajtásában.
Másodszor akkor kerültek az érdeklődés homlokterébe a Banović fiúk, amikor Legija legényei őrizetbe vették őket az obrenováci piacon, ahol zöldséget és gyümölcsöt árultak . Az ügy kínosan érintette Vladan Batić akkori igazságügyi minisztert, aki nem figyelt fel arra, vagy senki sem súgta meg neki, hogy szülővárosának piacán két fiatalember, aki úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra, nap mint nap kofáskodnak, s Banović névre hallgatnak, mint a hágai szökevények.
Letartóztatásuk országos botrányt kavart: fellázadtak a vörös sapkások. E különleges rendőrosztag teljes fegyverzetben felvonult Belgrádban, a kúlai támaszpontjára csak akkor húzódott vissza, miután engedményekre kényszerítette a hatalmat. A bűnözőkből, idegenlégiósokból, zárt intézetek ápoltjaiból toborzott gárda zendülése miatt megrettent kormány megalkuvó politikája tragikus következményekkel járt, s ez Zoran Đinđić kormányfő életébe került.
A bűnbánó vádlottak közé tartozott Momir Nikolić, a boszniai szerbek hadseregének egykori hírszerző tisztje. Bűnösnek vallotta magát a srebrenicai muzulmán civilek üldözésében, az emberiség elleni bűncselekményekben. Azt vallotta, hogy Srebrenica lerohanása után a drinai hadtest főtisztje tájékoztatta, hogy az asszonyokat és a gyermekeket elszállítják, s utána minden férfit likvidálnak.
- Semmit sem tettem, hogy meggátoljam a parancsnokságom alatt állt csapatokat e gonosztettek elkövetésében – vallotta. A vádalku ellenére a bírósági tanács huszonhét évi börtönbüntetésre ítélte. Könnyező szemmel hallgatta végig az ítélet megindoklását: a második világháború után Európában elkövetett legbrutálisabb bűncselekményért felelősek nem számíthatnak enyhítő körülményre.
A srebrenicai tömegmészárlásban való részvételét még két vádlott ismerte be. Dražen Erdemović boszniai horvátot mozgósították, s rákényszerítették 87 fegyvertelen bosnyák likvidálására. A bíróság enyhítő körülménynek tekintette, hogy parancsot teljesített, s ha ezt megtagadja, őt is kivégzik. Összesen három évet raboskodott, s valahol a nagyvilágban más név alatt védett személyként él.
A srebrenicai bűncselekmény miatt vonták felelősségre Dragan Obrenovićot, a boszniai szerb hadsereg zvorniki dandárjának parancsnokát. Beismerte, hogy alakulata részt vett a védett város ostromában és a tömeggyilkosságban. Tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. Megrendülten távozott a tárgyalóteremből, de nem zokogott, mint Nikolić, aki után a karzatról azt kiáltozták, hogy miért nem akkor könnyeztél?
Sajátos vádalkut kötött az ügyészséggel Stevan Todorović boszniai szerb, aki bútorgyár igazgatójából lett a háború alatt Bosanski Šamac rendőrparancsnoka. A szerbiai Zlatiboron épített házából ismeretlen személyek elrabolták. Beismerte tevékeny szerepét a horvát és a bosnyák lakosság zaklatásában, elüldözésében és legyilkolásában. A vádalku részeként nem tett panaszt törvénytelen letartóztatása miatt. Tíz évre ítélték, büntetésének egyharmadát nem töltötte le, s hazatért az etnikailag teljesen megtisztított szülővárosába.
- Megbántam tettem, Dubrovnik ágyúzását, amely polgári áldozatokat is követelt- vallotta Miodrag Jokić nyugalmazott tengernagy hágai bírái előtt. Önszántából jelent meg az igazságszolgáltatás színe előtt. Dušan Mihajlović akkori belügyminiszter szakított magának annyi időt, hogy kikísérje a repülőtérre. Azt nyilatkozta, hogy a nyugalmazott tiszt bizonyítani fogja ártatlanságát, s megvédi a mundér becsületét. S mit ad Isten, két hónappal később Jokić kimondta: Bűnös vagyok.
- Mérhetetlen szégyenérzettel, bűntudattal állok e törvényszék előtt, mert részt vettem védtelenek üldözésében, vért ontottunk, s kérem horvát testvéreimet, hogy bocsássanak meg szerb testvéreiknek. Életem végéig szenvedni fogok a kiszolgáltatottak üldözése miatt, csak abban reménykedhetem, hogy az igazságot vallva, elismerve bűnösségemet, megbánásommal példát mutathatok azoknak, akik még mindig abban a tévhitben élnek, hogy ilyen embertelenség bármivel is mentegethető - mondta remegő hangon, az utolsó szó jogán Milan Babić, a horvátországi krajinák egykori vezére. A törvényszék tizenhárom évi börtönbüntetésre ítélte. 2006-ban ismét a bíróság elé idézték, hogy tanúskodjon utódja, Milan Martić ellen. Hágába való megérkezése után önkezével vetett véget életének.
Néhány nappal öngyilkossága után a lelkiismeret-furdalás, a bűnbánat leghalványabb jele nélkül zárkájában elhunyt Slobodan Milošević, s pere nem zárulhatott elmarasztaló ítélettel. Hívei ezt úgy értelmezik, hogy nem állapították meg bűnösségét.
De azt azért ne várják el tőlünk, hogy az ártatlan bárány jelképét tiszteljük személyében.
