Rendkívül mozgalmas életútja alatt Biacsi Antal az öngyilkosságról publikált, volt színházigazgató, fő- és felelős szerkesztőként vezette a régi Hét Napot, az Üzenet folyóirat alapítói közé tartozott, de sportolóként is megállta a helyét, illetve a Szabadka Rádió igazgatójaként már közel 10 éve igyekszik helyt állni. Ma is számos teendője van, mégsem mond le a hétvégi kártyapartikról. Sokoldalú munkájáért augusztus 19-én veheti át a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.
– Amikor hazajöttem Belgrádból a szociológiai tanulmányaimról 1966-67-ben, az első munkahelyem a községi Szociális Munkaközpont volt, ahol elemzéseket végeztem és szociális esetek kutatását folytattam. Ez egy empirikus munka volt, amihez az adatokat az akkori belügyi osztálynak a patológiai, illetve gyilkossági, öngyilkossági dokumentumaiból sikerült összegyűjtenem. Így sikerült összeállítani a szabadkai öngyilkosságok statisztikai elemzését. Ebben az időben kezdtem publicisztikával is foglalkozni, és sorozatban megjelentettem az akkori Hét Napban az öngyilkosságról szóló krónikákat. Ebből később egy komoly tanulmány állt össze, amit a Híd szociográfiai pályázatára beküldtem, és 1969-ben első díjat kaptam érte.
Foglalkozik még tudományos munkával?
– Ezután nem foglalkoztam sokat tudományos munkával, ugyanis a dolgozatom akkor készült el, amikor berukkoltam. Mikor a katonai szolgálatból hazatértem, már inkább a publicisztikát választottam, és a Hét Napban folytattam a már kevésbé tudományos munkát. Közönséges újságíróként, riporterként, elsősorban publicistaként dolgoztam egészen 1972-ig, vagyis nem sokáig, mert alapító felelős szerkesztője lettem az Üzenet folyóiratnak. Irodalmi, művelődési és társadalomtudományi folyóiratként indítottuk el az Üzenetet. Dévaváry Zoltán volt az egyik fő motorja az egésznek. Én lettem a felelős szerkesztője, a szerkesztője pedig Dévaváry Zoltán, aki az akkori politika számára nem volt elfogadható, ezért nem ő lett a főszerkesztő, hanem én. Ezután pedig olyan fiatalként, aki minden dologba beleüti az orrát, közügyekkel is foglalkoztam. Kineveztek az moziüzemi vállalat igazgatójának, ahonnan igen gyorsan továbbálltam, majd a szabadkai színház igazgatójának neveztek ki. Itt 1975-78-ig töltöttem be ezt a funkciót.
Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– Kétoldalú a színházzal kapcsolatos élményem. Én nem akartam odamenni, ezt pártfeladatként fogadtam el, ami igen hízelgő volt, hiszen még be sem töltöttem a harmincadik életévemet. Különösen azért volt hízelgő ez a feladat, mert visszalapozva Szabadka helytörténetét, azt olvastam, hogy a régi időkben a város első embere a polgármester, a második ember pedig a színházigazgató volt. A két év alatt nagy sikereket értünk el, elsősorban a rendezőknek köszönhetően. Szabad kezet adtam nekik, és ez idő alatt sikerült különböző szemléken díjakat begyűjteni. De nagyon nehéz volt itt dolgoznom, ugyanis akkoriban dúlt az önigazgatás, és a legrosszabb színészek, a legrosszabb színházi dolgozók irányították a színházat. Mivel nem voltam megelégedve velük, és ők sem velem, s hogy ne a politika bukjon, két évi színházi irányítás után más posztra irányítottak.
A politika terén is tevékenykedett...
– A politikával igazán csak 1994-ben kezdtem el foglalkozni. Ugyanis időközben az akkori nagy, klasszikus Hét Nap fő és felelős szerkesztője voltam, amihez úgy álltam hozzá, hogy árut termelünk, és a standokon évente több mint 54 ezer példányt adtunk el két-három éven keresztül. Természetesen politikai támogatással lehetett erre a posztra kerülni, de '80-ban innen le is váltott a politika. Ezután az akkori Hét Nap alkalmazottainak egy része dolgozott az Új Hét Napnál, amit a Gerlovics Szilveszter hozott létre. Itt is szakadásra került sor, és létrehoztuk a Szabad Hét Napot, aminek alapító igazgatója voltam. Ez a mostani Hét Napnak az elődje. Innen vállaltam '94-ben, hogy politikával foglalkozzak. Alapító tagja voltam a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Majdnem egészen 2000-ig a szűkebb vezetőségben a szervezési munkákkal foglalkoztam. Ebben az időszakban országgyűlési, tartományi és községi képviselő is voltam.
Ebből az időszakból csak sok munkára emlékszem, és sok lehetőségre, véleménycserére.
Átvette a Szabadkai Rádi vezetését...
– A pártom válaszút elé állított. Az mondták: elég volt a nyugdíjas életből. Vagy elmész színházigazgatónak, vagy rádió igazgatónak. A rádiót választottam. Előttem az elmúlt 8-9 évben 10 igazgatót váltottak. Én pedig már lassan 10 éve vezetem a rádiót. Voltak könnyebb időszakok és kevésbé könnyűek, de azzal az időszakkal, amióta itt vagyok, elégedett vagyok. Ugyanis a Szabadkai Rádiót sikerült multietnikus intézményként megtartani és létre hoztuk az egész napos szabadkai magyar nyelvű műsort. Ez volt a legnagyobb művelődéstörténeti sikerünk. Közben megszületett az új műsorszórási törvény, amely teljesen más körülményeket irányoz elő.
A sport is fontos szerepet töltött be az életében.
– Sporttal azért kezdtem foglalkozni, mert a családi körülmények ezt követelték meg. Az őseim Bánátban elnémetesített franciák. 1770-ben kerültek ide telepesekként, akik az osztrák idők alatt elnémetesedtek. A nevem a nevelőapámnak köszönhetem, aki Magyarcsernyén egy olyan kirakatpernek volt a vádlottja, ami miatt börtönre ítélték és elkobozták a vagyonát. Ilyen tapasztalat után a szüleim óvtak attól, hogy politikai megmozdulásban részt vegyek. Így sporttal kezdtem foglalkozni. Jugoszláviai válogatottja voltam atlétikában, nyertem országos bajnokságot. Mindennel foglalkoztam, vagyis univerzális sportoló voltam, de a könnyű atlétika volt a számom: távol-, magas- és hármasugrás. Megnyertem Szerbia felnőtt öttusa bajnokságát is 1959-ben, 18 évesen. De egy sérülés után már nem tudtam többre vinni. Részben a sérülés miatt hagytam abba a sportot, de nem is volt meg bennem a tehetség. Igaz akkoriban az én hármasugrási eredményeim jobbak voltak, mint az amerikai válogatotté.
