Nagyanyám a múlt század fordulóján született, sokgyermekes családban. Korán elkezdett dolgozni, hiszen hiába volt jó tanuló, az iskoláztatás lehetősége akkortájt a fiúknak járt. A ház körüli munkák mellett kijárt a határba is, részt vett a betakarításban, és minden olyan munkát elvégzett, amit elbírt. Zsákolni is kellett néha. Még csupán tizennégy éves volt, amikor megroppant a gerince. A kamaszlány teste túl gyönge volt a sok kilós búzászsákhoz. Mire felnőtt lett, már görnyedten járt, és ahogy múltak az évek, egyre kevésbé tudott teljesen kiegyenesedni. Derékszögbe hajlottan várta az öregkort.
Iskolakezdéskor mindig visszatérő témánk a gyerekek túlterheltsége. Most a fizikailag rájuk nehezedő teherre gondolok. De úgy látszik, hiába hívjuk föl a figyelmet, hiába kiabáljuk világgá, a szakemberek hiába figyelmeztetnek, a szülők hiába csóválják a fejüket: Nehéz az iskolatáska! Egyre több tankönyvet, füzetet és más tanfelszerelést kell cipelniük a diákoknak. Három matematikakönyv és két füzet, négy könyv anyanyelvből és két füzet, három tankönyv környezetismeretből és egy füzet... És ez még csak három tantárgy! Öt és fél kiló, ami alatt egy huszonöt-huszonnyolc kilós elemista görnyed napról napra. Egy hetedik osztályos tanuló mintegy nyolc kilóval indul iskolába. És hány kilós is egy kamasz? Általában mondjuk negyven-negyvenöt.
A gyerekek a testsúlyuknak legfeljebb tíz százalékával terhelhetők, mondják a gyerekorvosok. Hiába hangoztatják azonban, ha azok, akiknek kellene, nemigen veszik figyelembe a figyelmeztetést, miszerint a mai gyerekek keveset mozognak, sokat ülnek a számítógép előtt és az iskolapadban, és ehhez hozzájön még a nehéz iskolatáska. Az állandó fizikai terhelés különösen gyerekkorban okoz életre szóló egészségügyi problémát: gerincferdüléssel, rossz testtartással és mindezek következményeivel kell számolni.
Vannak más vélemények is. Nemrégiben olvastam egy magyarországi hetilapban, hogy németországi kutatók is kísérleteztek a gyerekekkel. Különböző súlyú táskákkal futtatták őket egy pályán, és mérték a gerincükre, izomzatukra nehezedő terhet. Kutatási eredményük szerint egy egészséges gyerekre nincs káros hatással a túlsúlyos táska, csak ha a teher meghaladja testsúlyuk harminc százalékát.
Mit lehet erre mondani? Nem vagyok szakember. Csak nézem az ablakom előtt elhaladó kisiskolásokat, ahogy lehajtott fejjel, meggörnyedve baktatnak az iskolába. És nem nagyon tetszik, amit látok. Sok minden eszembe jutott hát, míg a közzétett eredményeket olvastam. A nagyanyám is. Mindenesetre jobban hiszek a több évtizedes tapasztalatnak, a hosszú éves megfigyeléseknek és a saját szememnek.
Persze akadnak tanítók és tanárok, akik igyekeznek kicsit könnyíteni a tanulók fizikai megterhelésén. Például kulcsra zárt szekrényben tárolják a tanfelszerelést. A gyerekek csak azt viszik haza, amiből leckét kapnak. A pozitív példa azonban kevés. Az iskolák döntő többségében nem tudják, meg merem kockáztatni, nem is nagyon igyekeznek megoldani a gyerekek fizikai tehermentesítését.
Elgondolkodtató adatok és elgondolkodtató tények. Elgondolkodtató kísérleti eredmények. Elgondolkodtató a gyerekekkel való kísérletezgetés is. És elgondolkodtató annak a pedagógusnak a minapi kijelentése, aki a következő üzenetet küldte haza első osztályos tanulóitól: Nyomatékosan megkérem a szülőket, ne kísérgessék a gyerekeket az iskolába, mert ilyen önállótlan tanulókkal nem tudok dolgozni!
Szeptember közepe van! A gyerekek között hat és fél éves is van! Némelyikük alig húsz kiló. Hát ha másért nem, a táska súlya miatt biztosan joguk van a szülőknek elkísérni a gyereket az iskolába. Én az enyémet biztosan elkísérném. És vinném a táskáját. Mert egyébként úgy tűnik, már csak az őrangyalában bízhat.
